BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Draskovics: még több Mol-eladás

A következő hetekben hazai kisbefektetőknek mintegy 500 ezer darab Mol-részvényt ajánl fel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., miután már értékesítettek az állami tulajdonból mintegy 75-77 milliárd forintnak megfelelő tulajdoni hányadot - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.

A Mol részvényeket intézményi befektetőknek darabonként 6.500 forintért értékesítették kedden.

Draskovics Tibor szerint a folyó fizetési mérleg múlt évi, a vártnál kisebb deficitje annak tudható be, hogy az év közepén már érezhetővé vált a gazdaságpolitikai fordulat hatása, ettől kezdve az export növekedése meghaladta az importét.

Az idei inflációról elmondta: a pénzromlás az előzetesen várt szerint alakul, az év elején az adóváltozások miatt a havi ütem magasabb lesz, majd az év közepétől csökkenni fog.

Hangoztatta: a Postabank eladásából, valamint a Mol részvénycsomag eddigi értékesítéséből befolyt összegeket a Kincstári Egységes Számlára utalták, ennyivel kevesebb hitelt kell felvennie az államnak az adósságok rendezésére.

Megerősítette, hogy a költségvetési takarékossági csomagot első változatban szerdán tárgyalja a kormány.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.