Lábody László, a British American Tobacco Hungary (BAT) vállalatok kapcsolati igazgatója a Dunántúli Naplónak elmondta, az elmúlt időszakban drasztikusan nőtt a Magyarországra illegálisan behozott cigaretta mennyisége. A piackutatások azt mutatják, hogy a feketekereskedelem részesedése rövid időn belül eléri az egyharmadot. Ennek visszaszorítása érdekében a hazánkban működő négy dohánygyár a Magyar Dohányipari Szövetséggel karöltve egyre szorosabbá fűzi a szálat a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával (VPOP). Így a cégek rendszeresen tájékoztatják a hatóságot a szomszédos országokban "konkurenciát" jelentő cigarettamárkákról és árakról, vagyis azokról a termékekről, amelyek a csempészek célpontjaivá válhatnak.
Az igazgató szerint az adóemelésekkel párhuzamosan kimutatható mértékben csökkent a kereslet, így a BAT rákényszerült a hat százalékos kapacitáscsökkentésre. Lábody László azonban hangsúlyozta, ez nem jelenti a gyár esetleges leépítését, viszont hosszú távon biztos, hogy nem lesz jó hatással a cégre a piac ilyen mértékű szétesése.
Elsősorban Ukrajnából, Romániából és Szerbiából érkezik csempészáru Magyarországra. Ezen dohánytermékek minősége azonban általában rosszabb, mint az itthon vásároltaké. A VPOP adatai szerint tavaly 585 esetben foglaltak le csempészárut, ez közel 280 ezer karton, megközelítőleg mintegy 56 millió szál cigarettát jelent.
Szakemberek szerint a csempészet mellett a sodort cigaretta elterjedése és az úgynevezett dohányturizmus beindulása is nehezítheti a hazai dohányipar működését. A Magyar Dohányipari Szövetség előzetes becslése szerint a csatlakozásunk után a határon túli cigarettavásárlások akár 15-20 százalékos keresletcsökkenést is okozhatnak Magyarországon, ugyanakkor ezzel a szomszédjaink iparát lendítjük fel majd. Emiatt körülbelül 30 milliárd forintos bevételkieséssel számolnak a hazai szakemberek.
Ami tény: a hazai dohányosoknak Magyarország uniós csatlakozása után még Szlovákiában is jobban megéri majd vásárolni, mint itthon: a magyarországi jövedéki adóemelés után már 30-40 százalékkal kerül majd kevesebbe a szomszédban a cigaretta. A magyarok egyébként a napi négy és fél szálas európai átlagnál többet, hat cigarettát szívnak. Legalábbis a statisztika egyelőre ezt mutatja. (DN)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.