Éjszakába nyúló Monet-kiállítás
Harmadszor is meghosszabbították a budapesti Monet-kiállítás nyitvatartási idejét. A rendkívüli érdeklődés miatt a tárlat szombattól már 22 óráig fogadja a látogatókat, de a Szépművészeti Múzeum fenntartja a hétfői szünnapot - közölte a bemutató egyik szervezője a távirati irodával-vel.
Soha nem volt példa Magyarországon arra, hogy egy kiállítás folyamatosan 22 óráig tartson nyitva - mondta csütörtökön Erdőháti Melinda. A Monet és barátai című, tavaly december 1-jén megnyílt impresszionista tárlat március 15-ig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.
Az intézmény eredetileg a hagyományos nyitvatartási időszakban, 10-től 18 óráig várta a látogatókat. A nagy sikerre való tekintettel vasárnaponként este 8-ig "tolták ki" a látogatási időt, majd 9 órára hozták előre a nyitást, este pedig minden nap 20 órakor zárt a múzeum.
A világban előfordult, hogy egyszer egy héten késő estig várta a látogatókat egy tárlat, ez azonban sosem volt folyamatos - mondta Erdőháti Melinda csütörtökön a távirati irodának.
A szervező hozzátette, "ez a maximum", a múzeum munkatársai már szinte ember feletti erőfeszítéseket tesznek azért, hogy minél többen láthassák a műveket. "Ennél többet már nem tehetünk" - hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy elővételben már nem adnak el jegyet, mert az e lehetőséggel élők miatt a többi látogatónak esetenként órákat is várakoznia kellett.
Erdőháti Melinda kiemelte, hogy a kiállítást semmiképpen sem lehet meghosszabbítani, a szerződések értelmében a bezárást követő napon, március 16-án megkezdődik a képek visszaszállítása a kölcsönadó múzeumokba.
A szervező nem tudott pontos adatot mondani arra vonatkozóan, hogy mostanáig hányan látták a rendkívüli sikerű tárlatot. A kulturális minisztérium korábbi közlése szerint február 10-ig 140 ezren tekintették meg a kiállítást.
A szervezők előzetesen 100-150 ezer látogatóra számítottak, de
az érdeklődők száma már január 28-án átlépte a százezret.
Koncz Erika, a kulturális minisztérium helyettes államtitkára a távirati irodának azt mondta: Magyarországon eddig példa nélküli és elképesztő a mostani kiállítás sikere, amely nagy öröm a tárca számára. A tárlat népszerűsége "visszaigazolja azt, hogy érdemes munkát és pénzt befektetni a múzeumnak és az államnak is egy nagy kiállításba", mert az visszajön, megtérül - jegyezte meg.
Koncz Erika szerint a siker annak is köszönhető, hogy az elmúlt tizenöt évben Magyarországon nem volt a Monet-kiállításhoz fogható nagyszabású tárlat. A helyettes államtitkár elmondta: a március 15-ig nyitva tartó tárlat meghosszabbítására azért sincs mód, mert egy héttel később már Alberto Giacometti svájci szobrász és festőművész életművéből nyílik kiállítás a Szépművészetiben.
A FranciArt programjaként megrendezett Monet-bemutatóhoz 33 európai és amerikai gyűjteményből mintegy 70 festmény és rajz érkezett. Ezeket Claude Monet három festményével, valamint grafikai gyűjteményének 40 kiemelkedő darabjával egészítette ki a Szépművészeti Múzeum.
A kiállításon olyan mesterek művei láthatók, mint Manet, Pissarro, Renoir, Boudin, Sisley, Signac és a szobrász, Auguste Rodin.
A mostani kiállítást megelőzően csaknem egy évszázada - 93 évvel ezelőtt - rendeztek Budapesten reprezentatív impresszionista bemutatót.(MTI)


