BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európai kockázati tőke

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az USA-hoz hasonlóan Európában is 7 százalékkal nőtt tavaly az utolsó negyeden az európai kockázatitőke-projektek száma július-októberhez képest. Ám a befektetett tőke összege kissé csökkent - áll a VentureOne és az Ernst & Young által készített európai kockázatitőke-jelentésben. A vizsgált időszakban mintegy 855 millió eurónyi kockázati tőkét invesztáltak 249 ügylet keretében Európában.

Az egészségügyben 21 százalékkal született több kockázatitőke-megállapodás, mint a megelőző negyedben. Ráadásul a vizsgált időszak 321 millió euró összértékű ügylete a legjobb eredmény a tavalyi év egészét nézve. Különösen a biogyógyszeripar volt elemében: 257 millió eurót jelentő 46 megállapodással a legeredményesebb szegmens volt a negyedik negyedévben, s a periódus két legnagyobb üzletét is ez adta.

Habár az információtechnológiai szektor iránt elég lanyha volt az érdeklődés, a maga 443 millió eurójával és az előző három hónapos periódushoz képest eggyel több, 131 projektjével még így is ez az ágazat adja az európai kockázatitőke-befektetések döntő részét mind az összeget, mind az üzletszámot tekintve. Ez az a kategória, amellyel szemben - az utóbbi évek tendenciájának folytatódásaként - továbbra is élénk érdeklődést tanúsítanak az Atlanti-óceán túlpartján: az USA-központú társaságok az Európában végrehajtott szoftveripari ügyletek 18 százalékát, a kommunikációipariak egynegyedét adták.

A kiskereskedelmi, fogyasztói termékeket előállító, szolgáltatásokat nyújtó kategóriában is négy egymást követő negyedéves csökkenés után megindult az élénkülés. A technológiai boom végével a legnagyobb veszteségeket elszenvedő kategóriába 2003 októbere és decembere között ismét 15 százalékkal több pénzt fektettek be, mint a megelőző negyedben.

Azon tranzakciók súlya is nőtt, amelyek révén az üzleti projekt kezdeti stádiumában kapcsolódik be a kockázatitőke-befektető a társaság finanszírozásába. Ezek a teljes ügyletszám egyharmadát adják, értékük az előző negyedévhez képest, 38 százalékos növekedéssel, 184 millió euróra emelkedett. Azaz a kockázatitőke-befektetők készek ismét több és nagyobb kockázatot vállalni. Ezzel párhuzamosan a fejlődés későbbi stádiumába kerülő társaságokban lévő érdekeltségek is nőttek.

Az Egyesült Királyságban ugyan a harmadik negyedévhez képest mérséklődött mind az ügyletszám, mind az érték (283 millió euró), mégis ebben az országban volt a legnagyobb aktivitás. Franciaországban az egy kötésre jutó átlagos befektetett tőke érezhetően emelkedett a tranzakciók számának szinten maradása mellett, míg Németország mindkét téren stagnált. Dánia és Svájc büszkélkedhet a legnagyobb javulással. (BR)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.