Gazdasági csúcsposzt az EU-ban?
Gerhard Schröder német kancellár, Tony Blair brit kormányfő és Jacques Chirac francia elnök az új EU-alelnöktől azt várná, hogy felügyelje az unió gazdasági reformját - jelentette be a Reuters szerint Blair szóvivője.
A három politikus a berlini tanácskozáson állást foglalt a gazdasági reformok erőteljes felújítása mellett. Nyilatkozatban szögezték le, hogy az EU a jelenlegi teljesítménye alapján nem fogja teljesíteni azokat a korábban kitűzött ("lisszaboni") célokat, amelyek szerint 2005-ig a munkaképes lakosság kétharmada, 2010-ig 70 százaléka váljék foglalkoztatottá. Enélkül pedig nem érhető el az a cél sem, hogy a közösség a leggyorsabban fejlődő, a leginkább versenyképes, tudás alapú gazdaságot működtető térségek közé tartozzék. A három EU-vezető szerint a munkahely-teremtési célok eléréséhez elengedhetetlen a munkaerő-piaci reformok bevezetése; "Meg kell újítanunk és meg kell dupláznunk a teljes foglalkoztatás érdekében kifejtett erőfeszítéseinket" - áll a nyilatkozatban.
A hármak azt javasolják, hogy az ír elnökség a tavaszi csúcsértekezleten kérje fel az összes tagállamot, kötelezzék el magukat a foglalkoztatás javítása mellett. Utalnak a Wim Kok volt holland kormányfő vezette bizottság jelentésének következtetéseire, amelyek szerint 2010-től csökkenni fog az EU gazdasági növekedésének üteme, ha nem sikerül javítani a foglalkoztatási és a termelékenységi rátákat.
Schröder szerint Európának világosan állást kell foglalnia a növekedés és a foglalkoztatás javítása mellett. Blair a vállalati erőforrások kiszervezési szándékában megnyilvánuló globalizációs veszélyekre, Chirac a magasabb felsőoktatási és kutatási beruházások szükségességére hívta föl a figyelmet. Mindhárom politikus szóvivői ismételten visszautasították azokat a feltételezéseket, hogy országaik "egyenlőbb" státust kívánnak maguknak.
Nem külön útvonalakon haladó többsebességes Európára, hanem több és jobban egyesült Európára van szükség - írta a háromhatalmi találkozót "köszöntő" cikkében a Financial Times számára Franco Frattini olasz külügyminiszter. A hármak formálódó EU-s vezető szerepe ellen tiltakozók között Róma viszi a prímet, Berlusconi kormányfő legutóbb a hármak okozta zűrzavartól intett.


