Gazdatüntetés: forgalom lassítás Somogyban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Somogyban a 61-es út Nagybajom és Pálmajor közötti két kilométeres szakaszán kezdődött forgalomlassító demonstráció hétfőn; mintegy 30 erőgép, pótkocsi, terepjáró és személygépkocsi zárja le a főút egyik forgalmi sávját, de folyamatosan érkeznek a tiltakozók - közölte Szabó Tamás, a Somogy megyei gazdakörök elnökségi tagja.
A demonstráció szervezője elmondta: a hétfői tüntetés 14 óráig tart, azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy Somogyban másutt is lesz-e agrárdemonstráció az elkövetkező napokban.
Herner Endre, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének titkára az MTI-t arról tájékoztatta: egyetértenek azokkal a felvetésekkel és aggodalmakkal, amelyek miatt a gazdakörök meghirdették a demonstrációt. Saját szervezetük is megalakította a demonstrációt előkészítő bizottságot, egyelőre azért nem csatlakoztak a tüntetéshez, mert arról az országos elnökség dönt február 20-i ülésén.
Baranyai Sándor, megyei földművelésügyi hivatal vezetője az MTI érdeklődésére közölte: Somogy megyében 45 nagyobb telepen tartanak szarvasmarhát - egy-egy helyen átlagosan félezret -, valamint csaknem 1.200 kisgazdálkodó foglalkozik tejtermeléssel, ők átlagosan 5 szarvasmarhát tartanak. A múlt évben mintegy 70 millió liter tejet termeltek, 10 millió literrel kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Sertéstartással hozzávetőleg ezren foglalkoznak a megyében, a sertések számára mintegy 200.000.(MTI)


