BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

General Electric: érdeklődnek a beszállítók

Jelentős a hazai és nemzetközi vállalkozások érdeklődése, így nagy a verseny a General Electric (GE) beszállítói lehetőségei iránt - mondta Szini István, a GE Hungary Rt. igazgatóságának elnöke sajtótájékoztatón.

A GE Hungary Rt. 2002-ben 296 milliárd forint árbevételt ért el és bár a tavalyi végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, Szini István utalt arra, hogy 2003-ban és az idén is az értékesítés 15 százalék körüli bővülésére számítanak.

Az 55 nemzetközi beszállító számára rendezett szakmai napon az igazgatóság elnöke elmondta: az elmúlt években számottevően javult a beszállítói minőség. "A beszállítói lehetőségeket a GE elektronikus aukciókon értékesíti" - tette hozzá.

A GE Hungary Rt. Magyarországon 2000 kulcsfontosságú beszállítóval épített ki kapcsolatot, a beszállítás mintegy 50 százalékát magyarországi vállalkozások adják.

A GE Magyarországon ma már 8 üzletágban tevékenykedik az ország kilenc városában. Legutóbb, 2001-ben zöldmezős beruházásként hozta létre a gázturbina alkatrészeket gyártó GE Energy Rt-t Veresegyházon. A 100 millió dolláros befektetéssel létrehozott üzem jelenleg mintegy 400 alkalmazottat foglalkoztat. A magyarországi üzletág a világ több mint 20 országából 640 beszállítóval áll kapcsolatban.

A GE 1989-2003 között több mint 1,1 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon.(MTI)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.