BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hova tűnt 400 milliárd?

Számottevő eltérés van a jegybank és a kormány között az államháztartási folyamatok idei alakulásának megítélésében, az MNB ugyanis 401,8 milliárd forinttal, vagyis a bruttó hazai termék 2 százalékával rosszabb pénzforgalmi egyenleget vár - írja az Index a Napi Online nyomán. Az eredményszemléletű elszámolás a jegybank szerint a GDP 5,3 százalékának megfelelő hiányt jelez, amelyben már figyelembe vették a Draskovics-csomagot is, illetve kalkuláltak az inflációs tartalékkal.

Szélsőséges esetben akár 6 százalékra is nőhet a deficit, míg a legoptimistább jegybanki forgatókönyv 4,4 százalékos hiányt mutat erre az évre. Így az MNB szerint mindenképpen további takarékosságra van szükség a kormány 4,6 százalékos deficitcéljának eléréséhez, s ez nagyjából egybecseng a piac ítéletével. Az MNB elsősorban a költségvetés bevételi oldalát tartja problémásnak.

Az elmaradás okát egyrészt abban látja, hogy a gazdasági folyamatokból következő adóalap-növekedésnél mérsékeltebben nőttek tavaly az államháztartás bevételei: az áfatöbblet egyik oka, hogy a visszatérítések átfutási ideje meghosszabbodott, vagyis az adózóknak tovább kellett várniuk a pénzükre. Utóbbi a GDP 0,9 százalékával javította a költségvetés adóbevételi pozícióját 2003-ban. Az idei pénzforgalmi hiányt az importáfa elszámolása, pontosabban az EU-csatlakozás miatt keletkező egyhavi csúszás tovább rontja.

A társasági adóban az adókulcs 16 százalékra csökkentése nagyobb bevételkiesést hoz, mint amit a PM számolt, az szja-nál és a tb-járulékoknál pedig a bázishatás rontja az idei várakozásokat - véli az MNB. Külön kiemeli a jelentés, hogy az adóbeszedés hatékonyságának javításából 86,7 milliárd forinttal kevesebb folyhat be az előirányzottnál. A PM a tervezéskor 40 milliárdos javulást várt ettől, igaz, az MNB ide számolta el a gyógyszerkiadások ellenőrzése révén megfogható hatmilliárdot is.

A kiadásokat a meglóduló infláció miatt szükséges évközi nyugdíjkorrekció, továbbá a gyógyszerkassza, valamint a pénzbeli tb-ellátások (táppénz, özvegyi nyugdíj) alultervezett kerete növeli. Ezek összesen 52 milliárdos túllépést sejtetnek. A lakástámogatásokat a jegybank szerint 55 milliárd forinttal tervezték alul, a kamatkiadások pedig 80-85 milliárddal lesznek nagyobbak - a PM ezen a soron 100 milliárdos többlettel számol.(index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.