BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Isteni kasszasiker a Passió

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Észak-Amerika 3600 mozijában hamvazószerdán mutatták be Mel Gibson nagy vihart kavart filmjét Jézus legutolsó 12 órájáról Krisztus Passiója címmel. Bob Berney, a magánkézben levő Newmarket Films elnökének állítása szerint a premiernapon 26.6 millió dollár bevételük keletkezett.

A jegyeladásokat vizsgáló Exhibitor Relations Company szerint a fenti összegbe beleszámították a premier előtti vetítések hétfői és keddi jegyeinek 3 milliónyi árát is. Ezzel a korrekcióval is, a 23,6 milliós eladás minden idők ötödik legtöbb pénzt hozó premierjévé tette a szerdai filmbemutatót.

A Passió-őrület csak áprilistól kezdődően, tavasszal-nyáron csap át öreg kontinensünkre is. Az itteni siker arányaira még nem lehet következtetni, ám a tengerentúli érdeklődésre jellemző, hogy ott egyetlen hét leforgása alatt több mint 150 ezer példány fogyott a Gibson-film képeit tartalmazó albumból, s a terjesztők bíznak benne, hogy az eladott könyvek száma holnapra eléri a negyedmilliót is.

Akárhogy is, a Passió csak Észak-Amerikában legalább annyit hozott Mel Gibsonnak a konyhára, amennyit személyesen belefektetett (30 millió dollárt), ami nem kis eredmény egy héber, latin és arámi nyelvű, feliratos filmtől.

(Reuters/Nol)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.