BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kárpótlási jegyek terve Lengyelországban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Elkészült a lengyel reprivatizálási törvény vázlata, amelyet a kormány egyik bizottsága már jóváhagyott, és az év első vagy második negyedében kerül a kormány elé. A tervezet nem foglalkozik a Bugtól keletre eső területről áttelepültek kárpótlásával, vagy a varsói ingatlanok visszaadásával. Az utóbbiak tulajdonosai jelenleg bírói úton igyekeznek tulajdonukhoz jutni - jelenti a BBC a Gazeta Wyborczára hivatkozva.

A minisztérium becslése szerint 40 milliárd zloty értékű vagyonról van szó. Eddig 56 ezren adtak be igénylést, még 5500 jelentkezőre lehet számítani. A minisztérium kárpótlási jegyes privatizálást javasol. Ilyenhez azok, vagy örököseik jutnának, akik igazolni tudják tulajdonukat, és az államosítás idején lengyel állampolgárok voltak. A jegyekért az állam által erre a célra felajánlott tulajdonhoz lehet jutni, vagy el lehet őket adni az államnak, amely a reprivatizálási alapból fizeti ki az ellenértéket. Nem világos még, hogy a jegyek forgathatók lesznek-e és milyen körben. A kárpótlás nem származhat a költségvetési bevételből, csak az államkincstár vagyonából. A helyhatóságoknak juttatott állami vagyont azonban bevonják a reprivatizálásba. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.