BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb szabadalmi igényt adnak be



Májustól a Magyar Szabadalmi Hivatal honlapján védjegyügyelet informálja az érdekelteket az itthon, illetve az alicantei székhelyű közösségi védjegyhivatalnál oltalmazni kívánt megjelölésekről. A havi egy-kétezer forintos szolgáltatás révén a védjegyjogosult időben tudomást szerezhet arról, ha egy megjelölés lajstromba vétele miatt jogosultsága, illetve valamely személyhez fűződő joga sérül - közölte Bendzsel Miklós, a hivatal elnöke tegnap a sajtó képviselőivel. Az érintettek kellő tájékoztatása nagy jelentőségű: míg ma az MSZH hivatalból vizsgálja a védjegylajstromozás feltételeit és kifogásolja, ha az oltalmazni kívánt megjelölés másnak a jogát sérti, addig az uniós csatlakozás után már magának az érintettnek kell felszólalnia és kiállnia, ha joga csorbul.

A hivatal múlt évi tevékenységének összegzéseként elhangzott, hogy a korábbi évek folyamatos növekvő tendenciájához képest csökkent a nemzeti és nemzetközi úton tett iparjogvédelmi bejelentések száma. A visszaesés egyik oka, hogy tavaly január elsejével csatlakoztunk az európai szabadalmi egyezményhez, és így kevesebb bejelentés érkezik a külföldiektől közvetlenül MSZH-hoz. A külföldiek az Európai Szabadalmi Hivatalban hazánkat mint tagállamot megjelölve igényelnek oltalmat Magyarország területére, nem kis számban: havonta nyolc-kilencezerre tehető az ilyen bejelentések száma, és ennyien igénylik az itthoni védelmet más nemzetközi megállapodások alapján is. A szakemberek szerint egyébként nemzetközi tendencia a szabadalmi igények csökkenése.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.