Magyar tejet akarnak a feldolgozók
A tejfeldolgozók azt javasolják, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetésében az ágazat részére szánt támogatások teljes összegét a termelők megsegítésére fordítsa - közölte Nagygyörgy Éva, a Magyar Tejipari Egyesülés szóvivője.
Nagygyörgy Éva elmondta: a feldolgozó üzemek Magyarországon hazai alapanyagot kívánnak hosszú távon feldolgozni. Ehhez pedig biztos beszállítói háttér szükséges.
A szóvivő jelezte ugyanakkor, hogy a környező országokban a tej felvásárlási ára 5-10 százalékkal alacsonyabb, mint Magyarországon.
A Magyar Tejipari Egyesülés szerint a feldolgozók nem fizethetnek többet az alapanyagért, mint amennyiért azt rentábilisan fel tudják dolgozni, és el tudják adni. A magyarországi feldolgozók nem kínálhatnak nagyságrendekkel kedvezőbb kondíciókat, mert akkor átengednék a piacot a külföldről érkező termékeknek.
A Magyarországon forgalomba kerülő tejtermékek mennyiségének több mint 10 százaléka már most is import.
A mesterségesen magasan tartott termelés és a rögzített árak következtében évek óta mintegy 20 százalékkal többet termelnek a magyar tejtermelők, mint a magyarországi fogyasztás. A felesleg levezetésére az export szolgált, a kivitt tejet veszteségtérítési hozzájárulással tudták csak versenyképesen eladni.
Arra a felvetésre, hogy a magyar tejtermelők az uniós árhoz hasonló felvásárlási árat szeretnének kapni termékükért, azt válaszolta a szóvivő, hogy a 30 eurócent körüli ár az unióban a 4,2 százalékos zsírtartalmú és a 3,35 százalékos fehérjetartalommal bíró tejért jár.
Magyarországon a tej zsírtartalma 3,6 százalék, fehérjetartalma pedig 3,25, vagyis az EU-ban 30 eurócent körüli árért átvett tej beltartalmi értéke magasabb.(MTI)


