BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Másfél milliárdos megszorítás a Magyar Rádiónál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Jövő heti ülésén tárgyalja a Magyar Rádió - ez évre 1,6 milliárdos megszorítással számoló - üzleti tervét a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriuma - közölte Szadai Károly, a grémium elnöke.

Szavai szerint a kettős - azaz egyszerre béres és számlás - foglalkoztatás megszüntetése és a Danubius Rádió koncessziós díjának csökkenése miatt 1,6 milliárd forinttal kell kurtítania kiadásain a közrádiónak.

"Ez egy folyamatos eróziót jelent, amit hosszú távon nem kívánunk fenntartani" - mondta.

A rádióban az idén nem növekednek a bérek - jegyezte meg, hozzátéve, a hét százalékos emelés számítások szerint mintegy 320 millió forintjába kerülne a társaságnak, megemlítve, hogy a belsős létszám változatlanul hagyása mellett a külsősök csapatát ötödével kívánják csökkenteni.

Emellett 400-450 millióval kevesebbet fordítanak a médium beruházásaira, amelyek így az "elengedhetetlenekre" szorítkoznak, míg a Kossuth és a Petőfi adó összevonásából 30 milliós megtakarítást várnak.

Szavai szerint az Idegennyelvi Szerkesztőség megszüntetése - a végkielégítések miatt - az idén még nem jelent megtakarítást. Hozzátette, emellett négyről tíz százalékra emelkedik 2004-ben az ismétlések aránya.

"Mindez összesen 1,1 milliárd forintos kiadáscsökkenést jelent; a fennmaradó 500 milliót a rádió vezetése megpróbálja elbocsátások nélkül kigazdálkodni" - mondta, részletekről azonban nem tudott nyilatkozni.

Hozzátette, arra törekednek, hogy a közszolgálati médiumok tőkepótlására a parlament által elkülönített tízmilliárd forintból a televíziókészülék-üzembentartási díj médiatörvényben megszabott arányában részesüljön a Magyar Rádió, azaz 28 százalékot kapjanak ebből az összegből.

Szadai Károly közlése szerint ebből a forrásból a struktúra- és a telephelyváltással kapcsolatos költségeit fedezi majd a Magyar Rádió.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.