BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mekkora legyen az útdíj?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság



Éles vitát váltott ki a tagállamok EU-nagyköveteit tömörítő Coreper (állandó képviselők bizottsága) legutóbbi ülésén az a bizottsági tervezet, amellyel el kellett volna rendelni a teherjárművek úthasználati díjának a tagországok között koordinált megállapítását. Az Európai Bizottság terve szerint a díjak közelítését a "szennyező fizet" elv alapján kellett volna végrehajtani, meghagyva a tagállamoknak a jogot a befolyó pénznek a szállítási szektorban való tetszőleges elköltésére. Az ír elnökség azt reméli, hogy a közlekedési miniszterek március 8-9-i tanácskozásáig sikerül elmozdítani a tervet a holtpontról.

Az adott ügyben a legnagyobb ellentét a periférián és a központban található államok között volt. Görögország, Portugália és Spanyolország attól tart, hogy az úthasználati díjak öszszességükben erősen emelkednek, ami megdrágítaná kivitelüket. A központi fekvésű Ausztria és Franciaország viszont sokat szenved az állandó közlekedési dugóktól és a környezetszennyezéstől, ezért a díjak emelését szorgalmazza - tudósít az EUpolitix.

Vita volt emellett a díjak számításának és a befolyó összegek felhasználásának módjáról is. A bizottság tervezete szerint a kormányok a megtett hossz, az utakon okozott kár, a környezeti terhelés, a napszak, az igénybe vett utak telítettségének függvényében állapíthatnák meg a tarifák mértékét. A díjat a tagállamok általában a közlekedési hálózatok fejlesztésére használhatnák, beleértve a vasúti szállítás korszerűsítését. A kormányok azonban ehelyett - saját hagyományaiknak megfelelően - a pénz elköltésében teljesen szabad kezet akarnak kapni.

A brüsszeli bizottság javaslatával egyébként a héten az Európai Parlament közlekedési bizottsága is foglalkozik, a tagállamok pedig szakértői szinten folytatják az egyeztetést annak érdekében, hogy a miniszterek számára megkönnyítsék a megegyezést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.