BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növelnék a vállalkozó kedvet



Az amerikaihoz - és általában az angolszász világéhoz - képest erősen visszafogott európai vállalkozói kedv megerősítésére a brüsszeli bizottság egy akciótervet terjeszt a tavaszi EU-csúcs elé. Az unió végrehajtó szerve már tavaly közzétett egy - "A vállalkozó szellem Európában" című - zöld könyvet, a napokban pedig elfogadott egy tervet, amely az "Európai agenda a vállalkozói kezdeményezésért" nevet viseli.

A terv végrehajtására a bizottság a német Horst Reichenbach személyében új megbízottat állított a vállalatpolitikai osztály élére - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az ilyen ügyekben - még október végéig - illetékes biztos, Erkki Liikanen kedvezőbb feltételek megteremtését követelte a kormányoktól a vállalatok alapításához vagy bővítéséhez. Ennek során a politikus szerint a legfontosabb kihívás abban áll, hogy miként lehet leküzdeni a kockázatok vállalásához fűződő félelmeket, ehhez pedig meg kell változtatni az állampolgárok és számos hatósági szerv magatartását. A kormányoknak első lépésként át kellene dolgozniuk a csődtörvényeket, hogy a bűntettel nem kísért fizetésképtelenség után a vállalkozó egy újabb esélyt kaphasson, mint az Egyesült Államokban.

A csúcstalálkozó elé terjesztendő akciótervben a bizottság megállapítja, hogy az EU nem hasznosítja teljes mértékben a tagállamokban meglévő vállalkozási potenciált. Egy felmérés kimutatta, hogy a megkérdezettek 47 százaléka szeretne önálló foglalkozást folytatni, ezt a kívánságot azonban csak 17 százalékuk valósítja meg. Európában a válaszadók 4 százaléka mondta, hogy éppen vállalatot alapít, vagy az utóbbi három hónapban tett ilyet, ezzel szemben az Egyesült Államokban az arány 10 százalék felett volt. Az USA-ban a piacot gyorsan próbára lehet tenni, a siker esetén pedig gyors felfutás lehetséges, Európában ezzel szemben sok ötlet el sem jut a megvalósítás stádiumába.

A bizottság véleménye szerint Európában az elöregedés is a vállalkozói tevékenység ellen hat. A kezdeményezésre különösen hajlamos 25-34 éves korosztály létszámaránya csökkenni fog, a következő tíz év során pedig a vállalkozók egyharmada fejezi be aktív pályafutását. Ha nem lesz utánpótlásuk, akkor évente 600 ezer vállalkozóval lesz kevesebb, akikkel együtt 2,4 millió munkahely szűnhet meg. Súlyosbítja a helyzetet, hogy egyre gyérebb a vállalkozásoknak a családon belül való folytatása, emellett ritkábban vesznek át működő vállalkozást, ehelyett inkább újat alapítanak.

Az európai ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége (Eurochambres) a hét eleji állásfoglalásában üdvözölte az akciótervben megnyilvánuló jó szándékot és az ötleteket, hozzátette azonban, hogy világosabban megfogalmazott célok és konkrét ütemtervek jelentősen emelték volna az anyag értékét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.