BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túlterheltek a magyar orvosok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Hazánkban évente 209,5 millió alkalommal keresik föl a betegek orvosaikat. Az indokolatlan látogatásokat csökkentené a vizitdíj, ám kivetése nincs napirenden. Különösen a háziorvosok leterheltek, de nincs utánpótlás, 16 körzetben 80 évnél idősebbek dolgoznak.

Évente 55 millióan keresik föl a háziorvosokat, ám a vizitek harmada nem indokolt - mondta a Világgazdaságnak Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet (OAI) főigazgatója. Gyakori például, hogy kisebb megfázással is orvoshoz rohannak az emberek, pedig lenne gyógyír a házipatikájukban. Nagy a szakrendelői és a kórházi betegforgalom is, annyira, ami szinte képtelenség, vannak, akik kételkednek a vizitek valóságosságban.

A főigazgató nálunk nem tartja valószínűnek a vizitdíj bevezetését, holott annak hatására például a németeknél 40 százalékkal csökkent a háziorvosokat felkeresők száma. Pedig a 8 eurós díj jelképesnek tekinthető.

Az orvoshiány nálunk is kezd kritikussá válni az alapellátásban. Amíg tíz éve ugyanannyi volt a 35 év alatti doktor, mint a 60 fölötti, mára ez utóbbiak négyszer többen vannak. Száznál több a 70 évesnél idősebb orvos, tizenhatan pedig már átlépték a nyolcvanadik életévüket is. A nyugdíjkoron bőven túli praktizálásnak csak egyik oka a megélhetési gond, legtöbben képtelenek utódot találni.

Évente 200 rezidensre (központi gyakornok) lenne szükség a háziorvoslásban, ám tavaly csupán 75-en jelentkeztek, az idén 60 a háziorvosnak készülő fiatal. Pedig már ma 127 körzetben nincs orvos, helyettesítéssel tudják csak ellátni a betegeket. A legnagyobb a hiány Borsod, Szabolcs és Szolnok megyében. A praxisok közel 40 százaléka több települést lát el, vagy egy településen egyedül dolgozik az orvos. Ebből következően ők állandó készenlétben vannak.

Egy közelmúltban végzett vizsgálat kimutatta ennek a következményét: a doktorok 37 százaléka pszichés gondokkal, 3 százalékuk szív-ér rendszeri problémákkal küzd.

Az orvoshiányt tovább erősíti az Európai Unió munkaügyi direktívája, amely szerint a heti munkaidő, az ügyelettel együtt, nem lehet több 60 óránál. (Hazánkban közel 30 ezer az aktív orvos.) Balogh Sándor szerint azonban ezt a tagállamok egy része (például a németek és a franciák) sem tudja betartani. A magyar megoldás is lassú lesz - tette hozzá. Az Országos Alapellátási Intézet több javaslatot készített már. Az orvosok otthoni készenlétét például 4-6 praxis váltakozó ügyeletadásával szüntethetnék meg. A legkedvezőbb azonban a kistérségek szakrendelők, kórházak és háziorvosi rendelők integrált ügyeleti rendszerének kiépítése lenne. Mivel azonban ezek az intézetek az önkormányzatok tulajdonában vannak, az ő kezükben van a megoldás is. Az intézet az ügyben tárgyalást kezdeményez a települések jegyzőivel - mondta a főigazgató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.