BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vállalkozóbarát politika

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szakképzett munkaerővel és vállalkozóbarát politikával várja Taksony a letelepülni szándékozó beruházókat - mondta lapunknak Varjú László polgármester. A település számos, a lakosság életkörülményeit javító beruházást végez. A hulladék kezeléséhez, útépítéshez, illetve az e-önkormányzati szolgáltatások bevezetéséhez a strukturális alapokból elnyerhető forrásokra pályáznak.



z A főváros közelsége és a magas szintű infrastrukturális ellátottság kedvező feltételeket jelent a befektetők számára. Ezen kívül hogyan ösztönzik a cégeket, beruházókat?

Valóban kedvezőek a körülményeink, mert egy Európát átszelő nagy folyam, a Duna partján vagyunk, autópályák és Budapest körgyűrűjének közvetlen közelében, ráadásul egy légikikötő tíz kilométeres távolságán belül. Ha ehhez társítjuk az önkormányzat vállalkozóbarát hozzáállását és a szakképzett munkaerőt, akkor már nem véletlen, hogy számos nagyvállalat telepedett meg környékünkön. Ennek kiemelkedő megvalósulása látható egy nagy német világcég "taksonyi" fejlődésében, amikor is kezdeti munkaigényes fázisok után a jóval nagyobb hozzáadott értéket előállító számítástechnikai fejlesztő-programozó kapacitást is idetelepítették. Hitem szerint az ehhez hasonló folyamatokhoz kell minél kedvezőbb feltételeket teremteni a jövőben.



z Preferálnak-e egyes ágazatokat? Milyen cégeket látnának szívesen?

Nem gondolom, hogy az önkormányzatnak kellene külön preferenciákat meghatároznia. Ezt a verseny majd megoldja. Az azonban látható, hogy mivel nem messze tőlünk épül Közép-Európa egyik legnagyobb logisztikai bázisa, a BILK, ez máris vonzza a hasonló jellegű vállalkozásokat. Számos nagyvállalat települt le az 51-es út mentén.



z Mekkora költségvetésből gazdálkodik a település, és mennyi a befolyó helyi adóbevétel?

A működési költségeink meghaladják a 600 millió forintot, amelyre az állami visszatérítés adja a fedezetet. A 400 millió forint körüli fejlesztési elképzeléseinket minimális saját forrásból, főként pályázatokból és esetlegesen hitelekből kívánjuk finanszírozni. Helyi adóbevételünk 120 millió forint volt az elmúlt évben.

z Milyen beruházásokat tervez a település? Milyen nagyobb fejlesztéseket végeztek az utóbbi időben?

Az elmúlt évben elsősorban a pályázóképesség megteremtése volt a feladat. Ez magyarul azt jelenti, hogy az elképzelt fejlesztések engedélyes terv formát öltöttek. Ez jelentős forrást emészt fel, de nélküle nem lehet komoly dolgokkal foglalkozni. A dokumentumok birtokában szeretnénk ebben az évben jelentős belső úthálózat-építést megindítani. 2003-ban ezenkívül a művelődési ház külső homlokzatát sikerült megszépíteni, és a település egészén jelentős közvilágítás-korszerűsítést hajtottunk végre. A komfortérzeten kívül ennek közbiztonsági jelentősége is van, akár az új KMB-irodának vagy a rendőreink számára vásárolt járőrautónak. Vigyáznunk is kell az itt élőkre. Az idén óvodát és szociális lakásokat is építünk a gyermekorvosi rendelő felújítása mellett. Az ennél nagyobb volumenű fejlesztéseket a kistérségünkben lévő településekkel összefogva kívánjuk megvalósítani, mint a Duna-parti üdülősorok csatornázása, de a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág vízminőség-javítása már nem valósulhat meg az állam igen jelentős szerepvállalása nélkül.



z Pályáznak-e EU-s forrásokra? Milyen területeken?

A strukturális alapokból elnyerhető támogatásokért szeretnénk együtt indulni civil szervezetekkel, gazdasági vállalkozókkal és más önkormányzatokkal. Így lehet csak jelentős változásokat elindítani a vízminőség-javításban, a hulladékkezelésben, az útépítésben, az e-önkormányzati szolgáltatások bevezetésében. Polgármestertársaimmal az elkövetkező időszakban évente 1,5-2 milliárd forintos fejlesztést szeretnénk megvalósítani ebből a forrásból.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.