Vitanap a gazdaságról
Rekordot dönthet az Országgyűlés ebben a ciklusban a politikai vitanapok számát tekintve: a mai ülésen a tizedik ilyen vita lesz, míg az előző két ciklus alatt összesen 13, illetve 14 vitanapot tartottak (az elmúlt évben hetet), az első parlament idején más szabályok mellett ötöt. A slágertéma korábban is a gazdaság egészének vagy egyes ágazatok helyzetének tárgyalása volt, a mai, Felelősen a gazdaságról címet viselő ülés sajátossága ugyanakkor, hogy azt a nagyobbik kormánypárt kezdeményezte. A vitanapok ugyanis hagyományosan ellenzéki fegyvernek számítanak, a képviselők egyötödének kérésére kötelezően megtartandó ülés alkalmat ad a parlamenti kisebbségnek, hogy egy általa fontosnak tartott témára irányítsa a plénum és ezen keresztül a közvélemény figyelmét. A 1994-98-as ciklusban három, a következőben négy vitanap kezdeményezése indult kormányoldalról.
A mai ülés megtartását kisebb politikai vita előzte meg: a Fidesz is benyújtott egy a gazdaság állapotáról való vitára vonatkozó kezdeményezést, ám később, a kormányjavaslat nyomán visszavonta azt. A kezdeményező szerepnek a vitanap során már nincs jelentősége, annak kommunikálásában azonban van - mondták lapunknak egybehangzóan kormánypárti és ellenzéki politikusok. Maga a kezdeményezés ugyanis azt érzékelteti, hogy egy adott kérdés a kormány számára kellemetlen, vagy épp ellenkezőleg, maga kíván beszélni róla. (DG)


