BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb pályázat-előkészítő alap

A tervek szerint május elején hirdetik meg a második pályázat-előkészítő alapot (pea 2) Magyarországon. Ez a támogatási program alapvetően a régiókra épít, s lényegesen nagyobb lesz a kedvezményezettek köre, illetve a hatósugara is, mint az elsőé volt - tájékoztatta lapunkat Dobrev Klára, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) elnökhelyettese.

A pea 2 annyiban hasonlít a pea 1-re, hogy az első komponense a projektötletgazdáknak és a helyi pályázatíróknak biztosít támogatási lehetőséget. Ennek keretében a benyújtott munkák értékelésében - az NFH szakmai és pénzügyi kontrollja mellett - az eddiginél nagyobb feladatok hárulnak a hét regionális fejlesztési ügynökségre, illetve regionális fejlesztési tanácsra. Itt a lényeg egyrészt a helyi pályázó kedv további ösztönzése, másrészt a vállalkozó szelleműek támogatására olyan helyi szakértői-pályázatírói csapat kialakítása, amely az alap finanszírozásában elkészíti a projekt- és a pályázati csomagokat.

A programban újdonság a második komponens, amelyet a kiemelt - részben a nagy, regionális léptékű, részben az elmaradott kistérségek gyorsabb fejlődését szolgáló - projektek alkotják. A nagy projektek listájáról már megkezdődtek az előzetes konzultációk, a kormányhatározat a tervek szerint májusban születik meg. Ugyanehhez a komponenshez tartozik a "zászlóshajó" program is, amely az ország 15 legelmaradottabb kistérségének a többiekénél gyorsabb tempójú fejlesztését szolgálja.

S végül, a pea 2 harmadik komponensével az erőteljes, célirányos képzést és tájékoztatást tűzi ki célul az NFH. E téren immár a gyakorlatorientált megközelítésé a főszerep. A fejlesztési-pályázati szakképzés előmozdítása, az uniós strukturális alapokkal öszszefüggő ismeretek országos elterjesztése érdekében külön képzési alapot hoznak létre. Erre a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, civil szervezetek, intézmények pályázhatnak. A program keretében, PHARE-támogatással 2004. június és szeptember között a civil szervezetektől, régiónként 150-160 szakember képzését biztosítják. Március végétől, azaz a jövő héttől indul a kistérségi szakemberek képzése: 25 helyen 3400 fő vesz részt a tanfolyamokon. A hivatal odafigyel az internetes lehetőségek biztosítására is, hamarosan minden képzési anyagnak elkészül az e-learning változata. A most elérhető kurzusra eddig 700-an regisztrálták magukat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.