Az off-shore cégekért lobbiznak
A magyar gazdaságnak is érdeke, hogy az országban működő off-shore cégeket az európai uniós csatlakozás után is megtartsa - állítja Rudnay János. A Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnöke lapunknak azt mondta: jelenleg mintegy hétszáz ilyen vállalkozás van az országban, ezek az elmúlt öt évben százmilliárd forintnyi társasági adót fizettek be a költségvetésbe. Rudnay szerint ezek a vállalkozások "természetüknél fogva" nem ismertek, de némelyik mögött nagy nemzetközi cégek állnak.
Az off-shore cégek most a korábbi hárommal szemben négyszázalékos társasági nyereségadót fizetnek itt, ám ez az uniós csatlakozással összefüggésben - rövid átmeneti időszak után - 2005 végével megváltozik.
A nemzetközi vállalatok azt szeretnék elérni, hogy az off-shore cégek számára - valamilyen módon - mégis alacsonyabb maradjon a társasági adó. Kérdés, ezt hogyan lehet megvalósítani. Rudnay János szerint átgondolt koncepcióra és tartós szabályozásra van szükség. A szövetség kidolgozta az elképzeléseit, ennek részleteiről azonban az elnök - a küszöbönálló egyeztetésekre hivatkozva - egyelőre nem kívánt beszámolni. A témáról röviden szó esett a befektetői tanács keddi ülésén is, és az elkövetkező hetekben Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel konzultál Rudnay János.
A társaság elnöke a magyar gazdaság versenyképességének fokozása érdekében fontosnak nevezte még, hogy holdingközpontokat próbáljunk meg idecsábítani. Megemlítette a szolgáltató központok hazánkba telepítésének szükségességét is. Véleményét abban foglalta össze, hogy miután az olcsó munkaerőre építő tőke elmegy, az adók Közép-Európában folyó versenyében kell jó pozíciókat szerezni.


