Államigazgatási eljárás keretében igyekeznek tisztázni a Dunaferrnél történt, egy ember halálával, valamint egy súlyos és egy könnyebb sérüléssel végződő munkahelyi baleset okait - tájékoztatta ma a távirati irodát közleményben a Dunaferr Rt.
A Fejér Megyei Munkabiztonsági és Munkavédelmi Felügyelőség által folytatott vizsgálat első adatai szerint a Dunaferr Rt. konverter üzemében a termelési terveknek megfelelően szerdán újraindították az I. számú konvertert. A szokásos eljárás szerint az üzemszerű működtetést megelőző, utolsó ellenőrzési fázisban, mintegy 2-3 tonna folyékony nyersvasat juttattak a felfűtött berendezésbe - áll a közleményben.
"E lépést követően egy eddig ismeretlen kémiai reakció miatt a folyékony nyersvas és a salak keveréke mintegy 50 méter távolságra kilövellt. A helyszíni szemle és az első szakértői vélemények szerint nem robbanás volt, hanem a kohászati szaknyelvben ismert, úgynevezett kifúvás történt" - olvasható cégcsoport közleményében.
A művelet közben a konverter közelében tartózkodott a folyamat irányítására kijelölt dolgozó és az üzem helyi irányításáért felelős két vezető. Mindhárman égési sérüléseket szenvedtek. A legsúlyosabban a műszak vezetője égett meg, ő szerdán éjjel a budapesti Honvéd Kórházban belehalt harmadfokú, testfelületének
mintegy 90 százalékát érintő sérüléseibe.
Az elhunyt dolgozót a Dunaferr Rt. saját halottjának tekinti, s minden segítséget megad a családjának, valamint minden tőle telhetőt megtesz a sérültek mielőbbi gyógyulása érdekében.
A baleset okait államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a Fejér Megyei Munkabiztonsági és Munkavédelmi Felügyelőség. A Dunaferr Rt. vezérigazgatója pedig a felelősség megállapítására, illetve a hasonló esetek elkerülése érdekében belső vizsgálatot rendelt el, amelynek lefolytatásába külső szakértőt is bevonnak - tájékoztatott a Dunaferr Rt.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.