BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar-brazil: Matthäus szerint reális eredmény született

Lothar Matthäus szerint reális eredmény született tegnap este a Puskás Ferenc Stadionban. Carlos Alberto Parreira úgy véli, a magyar csapatnak a támadójátékát kell erősítenie.

A 4-1-es vendég győzelemmel véget ért magyar-brazil barátságos labdarúgó mérkőzés után a mieink német szövetségi kapitánya elmondta: ennyivel jobbak a brazilok. Az egykori aranylabdás szerint a magyar futballisták a találkozón megérthették, hogy miként kell ezt a játékot örömmel, odaadással játszani. Matthäust továbbá jó érzéssel töltötte el, hogy 45 ezer magyar szurkoló látogatott ki a mérkőzésre.

Carlos Alberto Parreira úgy véli, a magyar csapatnak a támadójátékát kell erősítenie. A mérkőzés után a dél-amerikaiak mestere továbbá elmondta: csodálatos, futballszerető nemzet a magyar. "Sok helyen fogadják örömmel hazám válogatottját, ám azért a fantasztikus szeretetért, amelyben itt részesítettek minket, ezúton külön is köszönetet mondok valamennyiünk nevében Magyarországnak" - nyilatkozta a brazil szövetségi kapitány.(MR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.