Mattel: lejárt a Barbie-k ideje?
A szenvedélyes barbizásnak már vége, de most úgy tűnik végleg leáldozóban a majd ötven éves amerikai baba-bálvány korszaka. Az Egyesült Államokban ugyanis drasztikusan - 15-25 százalékkal - estek vissza a tavalyi eladások, a világ többi részén pedig - ha nem is két számjegyű - szintén folyamatos a csökkenés.
A gyártó Mattel cég még ennél is gyengébb mutatókat tudhat magáénak a nyereségesség terén: itt 73 százalékkal rosszabb eredményt értek el.
Barbie igyekezett a színre lépése óta eltelt fél évszázadban lépést tartani a korral, a változó divatokkal, ám mostanában már hiába használ számítógépet és mobiltelefont, úgy látszik, legfőbb vetélytársa, a Bratz-babák mellett nem tud labdába rúgni.
Az MGA Entertainment terméke ugyanis sokféle etnikumot reprezentál, emellett - a gyártó szerint - "teljesen veszélyes, teljesen vad és teljesen funkadelikus" (bármit is jelentsen ez utóbbi). A kihívók meg vannak győződve, hogy Barbie uralma véget ért, és Bratz lesz a hét és tizennégy éves lányok kedvenc babája.(BBC News)


