BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megalakult a szegénységellenes hálózat

A szegénység megszüntetéséért és a kirekesztés ellen küzdő civil szervezetek részvételével megalakult a Magyar Szegénységellenes Hálózat pénteken Budapesten.

A hálózat alapvető célja, hogy a problémát kormányzati és nem kormányzati szinten egyaránt napirenden tartsa, valamint lehetővé tegye az információcserét a területen tevékenykedő szervezetek között - mondta el Ferge Zsuzsa, a hálózat megalakulását kezdeményező Szociális Szakmai Szövetség (3SZ) elnöke az alakuló ülésen a sajtó képviselőinek.

Az Európai Unióval való együttműködésről elmondta:, "fontos cél az, hogy a magyar kormányzat szinte kötelező feladatait, amelyek arról szólnak, hogy csökkentsék a szegénységet és a kirekesztést, ez a hálózat ellenőrizze, nyomon kövesse, tudósítson róla országosan és Európa felé is".

A hálózathoz csatlakozó 22 szervezet között van a Magyar Vöröskereszt, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Üdvhadsereg, a Létminimum Alatt Élők Társasága.

Ferge Zsuzsa közölte: a hazai hálózat várhatóan még ebben az évben tagjává válik az Európai Szegénységellenes Hálózatnak (EAPN), amely a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem ügyét képviseli az Európai Unióban.

Tájékoztatása szerint a minden uniós országból taggal rendelkező EAPN több mint 10 éve alakult, a nem uniós országok közül eddig Bulgária csatlakozott a szervezethez.

Hozzátette: a hálózat, amely minden szegénység és kirekesztettség ellen tevékenykedő szervezet felé nyitott, nem bejegyzett szervezetként működik majd, a tagok közötti koordinációt a 3SZ látja el.

Ferge Zsuzsa elmondta, hogy többféle adat létezik arra vonatkozólag, hogy hány embert érint a szegénység Magyarországon.

A legmélyebb szegénységben, azaz teljes létbizonytalanságban mintegy 500-600 ezer ember él. "Ha a szegénység felső határát ott húzzuk meg, hogy ki az, akinél elég egy háromnapos betegség, hogy felbillenjen az egész háztartás, akkor ez 3 millió ember" - mondta Ferge Zsuzsa.

A különösen veszélyeztetett csoportok közé sorolta a tartósan munkanélkülieket, a nagycsaládosokat, a gyermeküket egyedül nevelőket és a romákat.

Megemlítette, hogy a kormány által tavaly decemberben az unióhoz eljuttatott KSH-adatok szerint 12 százalékos Magyarországon a szegénységi arány, ebbe a körbe azok tartoznak, akiknek családi bevétele nem éri el a családokra eső átlagjövedelem 60 százalékát.

A kormány által kidolgozandó cselekvési terv és az abban felállítandó mutatók szerint ennek a számnak 2-3 év alatt csökkennie kell, 2010-ig pedig jelentős változást kell elérni.

Elmondta: májusban kezdődik meg az EU felkérésére készülő kormányzati cselekvési terv társadalmi vitája, amelyben a hálózat jelentős szerepet kíván játszani.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.