Röviden
USA: nem adóznak a cégek
Az Egyesült Államokban működő külföldi cégek 71, míg a belföldiek 61 százaléka egyáltalán nem fizet nyereségadót - vélekedik a washingtoni kongresszus szakbizottsága. A testület nemrég kiadott, az amerikai adóhatóság (IRS) adatait alapul vevő jelentése szerint 1996 és 2000 között folyamatosan csökkent az adóbevételek között a vállalati és nőtt a személyi jövedelemadók aránya. Ebben a külföldre települő cégeknek biztosított kiskapuk a vétkesek - vélekednek demokrata szenátorok. (VG)
Tovább száguld a kínai gazdaság
A januárban és februárban regisztrált 17 után márciusban 19,4 százalékkal nőtt a kínai ipar termelésének értéke. Eszerint mindeddig hatástalanok voltak a gazdaság túlpörgését megakadályozni hivatott kormányzati intézkedések, így elemzők további lépéseket, például a kamatlábak emelését sürgetik. Az ázsiai ország száguldó gazdasága egyre több import nyersanyagra tart igényt, ennek köszönhetően az első negyedévben 8,43 milliárd dolláros deficitet halmozott fel a kínai külkereskedelem. A tavalyi év azonos időszakában mintegy egymilliárd dolláros hiányt mértek, míg 2003 egészét 25,5 milliárdos többlet jellemezte. (Bloomberg)


