Új Duna tévé arculat a National Geographic tervezőitől
Új arculattal jelentkezik április 30-tól a Duna Televízió - jelentette be Borsány András stratégiai igazgató a közszolgálati médium mai budapesti sajtótájékoztatóján.
Az észak-amerikai és az ausztráliai műsorsugárzás kezdete óta méltán mondhatjuk, hogy ez a csatorna "a globális magyar televízió" - jelentette ki. Így "mind a műsorok tartalmában, mind küllemében meg kell felelni a világszínvonalnak" - mutatott rá. A Duna Televízió versenytársai között a brit BBC World, a német Deutsche Welle és a francia TV5 csatornákat nevezte meg név szerint a stratégiai igazgató. Megemlítette, hogy az új arculat megtervezésével megbízott londoni székhelyű Kemistry nevű cég korábban a National Geographic-nak, a brit, a holland és a norvég közszolgálati televíziónak dolgozott.
A távirati iroda azon információjára reagálva, hogy az arculatváltás 50-60 millió forintjába kerül a médiumnak, annyit közölt: a minden tekintetben legelőnyösebb ajánlatot választották.(MTI)


