A tervezettől elmaradó adóbevételek miatt a német költségvetés hiánya jövőre is - immár az egymás utáni negyedik évben - meghaladhatja a GDP 3 százalékát, amivel Berlin újólag megszegi a maastrichti szerződés rendelkezéseit. A német kormány korábbi becsléséhez képest az idén 7,5 milliárd, jövőre 14 milliárd, 2006-ban és a rá következő évben várhatóan 15, illetve 13 milliárd euróval kevesebb adó folyik be az államkasszába. A pénzügyminiszter vélhetően ezért nem volt hajlandó cáfolni a maastrichti kritériumok újbóli megszegéséről szóló értesüléseket. Hans Eichel kijelentette, hogy a GDP 3 százalékánál nagyobb jövő évi deficit lehetőségéről máris tárgyalt Brüsszellel, ahol "megértéssel" fogadták a bejelentést. Az EU végrehajtó szerve korábban optimista, a GDP 2,8 százalékára rúgó 2005-ös hiányt jósolt Németországnak. Eichel azt megelőzően nyilatkozott, hogy kedden ülést tartanak az EU pénzügyminiszterei, majd csütörtökön Berlinben közzéteszik az adóbevételekre vonatkozó legfrissebb adatokat. Az egyensúlyhiány orvoslását illetően német lapok olyan terveket idéznek, amelyek szerint a mostani 16 százalékos áfát akár 5 ponttal is emelnék. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.