Az ABC televízióban, a vasárnap késő esti hírek között már megjelent egy fizetett hirdetés arról, hogy az amerikai katonák tisztességesek. Ugyanakkor - ahogyan azt egyébként Rumsfeld védelmi miniszter a pénteki kongresszusi meghallgatásán be is ígérte - egyre több fénykép kerül napvilágra a bagdadi Abu Garib börtönben történt kínzásokról - írja a Magyar Rádió Online washingtoni tudósításában.
Seymour Hersh újságíró vasárnap vendége volt a ABC televízió politikai vitaműsorának, amelyet egyébként George Sztefanopulosz, Clinton elnök egykori tanácsadója vezet. A műsorban Hersh bemutatott egy újabb képet, ez az e heti New Yorker című hetilapban jelenik majd meg. Ez a fotó lemeztelenített iraki foglyot mutat, akire az amerikai katonák kutyát uszítanak.
Seymour Hersh szerint Ricardo Sanchez tábornok tavaly novemberben a katonai hírszerzés felügyelete alá rendelte az amerikaiak által irányított iraki börtönöket. Ezzel a döntésével pedig azt tette lehetővé, hogy a katonai rendőrség is részt vegyen a kihallgatásokon, és Hersh információi szerint - úgymond - felsőbb helyről érkezett a nyomás, mi több, utasítás, és a katonai rendőrség részvételére a kihallgatásokon nem más tett ajánlást, mint Geoffrey Miller tábornok, a guantanamói börtön főnöke. Éppen őt nevezték ki most a bagdadi Abu Garib börtön élére.
Miller állítólag a katonai rendőrség aktívabb részvételét javasolta a kihallgatásokon, és állítólag az ő ötlete volt az is, hogy a kihallgatásokon fényképeket készítsenek azzal fenyegetve meg a foglyokat, ha nem adnak elegendő információt, akkor a megalázásukról készült képeket megmutatják a börtönfalakon kívül is, a családtagoknak, vagy akár a szomszédjaiknak is. Bush elnök egyébként hétfőn, amerikai idő szerint a déli órákban a Pentagonba megy, hogy tájékozódjék, és tájékoztasson a botrányról. (MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.