Húsz ügyvéd védi majd Szaddám Husszeint
Családja kérésére húsz jogász fogja ellátni a bukott iraki elnök, Szaddám Huszein védelmét.
A december óta amerikai fogságban lévő egykori diktátor ügyvédjeinek többsége arab de egy francia, egy svájci és egy amerikai jogász is van köztük.
A jogászcsapat Jordánia fővárosában, Ammanban kezdte meg felkészülését a tárgyalásra, amelynek időpontja egyelőre még nem ismert.
Szaddam Huszein egyik jordániai ügyvédje hangsúlyozta, hogy az iraki foglyok kínzásának ügye intő jel, és védencük veszélybe kerülhet.
A volt iraki elnök védői eddig hasztalan próbálkoztak azzal, hogy személyesen találkozzanak a vádlottal, akinek fogva tartási körülményeiről semmit sem tudnak.
(MR)


