"A mai naptól Magyarország az Európai Unió tagja. Ezzel hazánk - a ,kompország', ahogyan Ady nevezte - végképp kiköt a nyugati parton" - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök szombaton az EU-csatlakozás tiszteletére tartott ünnepségen, a budavári Sándor-palotában. "Olyan országban szeretnénk élni, amely a mai, fejlett Európában uralkodó elvek és értékek jegyében működik. Ebben számíthatunk az Európai Unió támogatására, az azonban a mi felelősségünk, hogy mire jutunk - például a szegénység, a családok és az aggasztó demográfiai helyzet, az egészségügy, az agrártársadalom, a környezet, az oktatás és a nevelés hosszú távú gondjainak oldásában" - mondta az államfő. Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a szombati bővüléssel lendületbe jön majd az Európai Unió. A kormányfő a Welt am Sonntag című német lapnak nyilatkozott, állásfoglalását az EU-taggá vált többi kilenc ország miniszterelnökének nyilatkozatával együtt közölte a vasárnapi lap. A tízes csoport felvétele az EU-ba a kölcsönös előnyök elvén nyugszik - hangsúlyozta Medgyessy, s kifejtette: sokkal nagyobb lesz a belső piac, az új EU-tagországokban a gazdasági növekedés már jó ideje 1,5-2,0 százalékkal meghaladja az EU-átlagot, egyedül ez a körülmény javítja az unió növekedési esélyeit. Az új tagállamok javítanak az EU demográfiai helyzetén is, a demográfiai helyzet beruházásokat vonz az új EU-országokba, s ebből az unió mint egész hasznot húz. A kutatási és fejlesztési kapacitások jobb kihasználásával javul majd a helyzet innovációs területen, bővül az EU-ban felhalmozott tudásanyag. Az unió a magyar nemzetgazdaság számára nem öncél, hanem eszköz ahhoz, hogy Magyarország modern európai országgá váljon, amelynek polgárai végre egyszer olyan mértékben részesednek majd az európai jólétből, amilyen arányban ahhoz hozzá tudnak járulni - mondta Medgyessy.
Orbán Viktor Fidesz-elnök egy szombati tévéműsornak Dublinból telefonon a legfontosabbnak, "ahol össze kell adni a tudásunkat (...), ahol jó szándékra meg együttműködésre van szükség", annak a képességnek a növelését nevezte, "hogy jó pályázatokat tudjunk beadni, ahhoz magyar forrásokat tudjunk rendelni, és nyerni tudjunk Brüsszelben". Hozzátette: szükségesnek tartja a "csekély mértékű magyar források koncentrálását".
A régi tagállamok központi ünnepségét Dublinban mintegy 700, zömében fiatal randalírozó próbálta megzavarni - jelentette a Netzeitung. Csoportjuk súlyos összetűzésbe keveredett a rendőrséggel, utóbbi vízágyúkat is bevetett, 25 demonstrálót őrizetbe vettek. Romano Prodi európai bizottsági elnök a bővítést méltatva azt mondta, hogy az európai országok csak akkor őrizhetik meg függetlenségüket, ha egységesek maradnak. Prodi azon meggyőződésének is hangot adott, hogy nem a mostani az unió utolsó bővítése, további országok csatlakozása várható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.