Az MTV legnézettebb műsora Annus olimpiai versenyzése volt

Melyik az a közszolgálati műsor, amely versenyképessé teszi a Magyar Televíziót (MTV) a kereskedelmi csatornákkal? Amelyik fő műsoridőben képes több mint hétszázezer nézőt vonzani a marketingszempontból értékes 18-49 éves korosztályban, ráadásul több nőt, mint férfit? Na? A férfiak kalapácsvetésének közvetítése. Bizony.

2004. augusztus 22-én a kilenc óra után néhány perccel kezdődő férfi kalapácsvetés olimpiai döntőjét az AGB Hungary adatai szerint több mint 1,7 millió televíziónéző (ezen belül 724 410 18-49 éves) látta. Ezek a számok az MTV legjobb nézettségi adatai voltak augusztusban. Igaz ugyan, hogy bár ez is csak a 11. helyre volt elég a hónap 18-49 éves korosztályi toplistájában - egy "hülyülős hekusos" film azért nézettebb volt még az adott időpontban is -, de tartósan ehhez hasonló fő műsoridejű nézettséggel feltehetőleg a közszolgálati tévé is a jelenleginél szilárdabban állná a médiapiaci versenyt.

Milyen következtetések adódnak mindebből a sportpiac számára?

Mindenekelőtt állapítsuk meg újra: a sport értékes médiatermék. Ez közhelyszerű azokban az országokban, ahol a média- és sportpiac évtizedek óta működik, de Magyarországon újra és újra el kell mondani, még akkor is, ha a kezdetben meglehetősen elzárkózó országos kereskedelmi televíziók egyre szélesebben építenek a sportra, az európai trendeknek megfelelően elsősorban a labdarúgás, profi boksz, Forma-1 közvetítéseit állítva a középpontba. Ezenfelül már három magyar nyelvű sportcsatorna keresi a helyét a médiapiacon, s a kisebb, nem tematikus adók is sportközvetítésekkel próbálják piaci helyzetüket megerősíteni: Rákospalotáról vagy Manchesterből közvetítve futballmeccset. (Kinek a pap, kinek a papné?) Az MTV mindezek ellenére szívesen tekinti vallási és kisebbségi műsornak a sportot, és száműzi legtöbbször - az igazából csak virtuálisan létező - M2-es csatornára, pedig az utóbbi másfél évben csak a labdarúgó Eb és az olimpia időszakában haladta meg az MTV havi közönségaránya a 20 százalékot.

Ha egy kvízműsorban látványos, szórakoztató, közönségvonzó sporteseményt kellene mondani viszonylag kevesen tippelnének éppen a férfi kalapácsvetésre. Persze válaszra vár, hogy az olimpiai műsorfolyamból miért pont ez a közvetítés volt a legnézettebb. Ez fontos, de részletkérdés. A műsor nézettsége azt jelzi: nincsenek televíziós és nem televíziós sportágak (sportok), hanem léteznek olyan sporttevékenységek, amelyeket szórakoztatási céllal, a látványértékesítéséért szerveznek meg (látványsportok), szemben azokkal, amelyeket azért, hogy az igénybe vevők sportolni tudjanak (szabadidősport). Bármelyikről is van szó, piacgazdasági körülmények között szolgáltatásként létrejövő formális sportokat, mint minden más szolgáltatást, el kell adni.

A látványsportok kulcseleme a televízió. (Bodnár György sportgazdaságilag pongyola, de a lényegét tekintve zseniális megfogalmazása szerint: látványsport az a sportesemény, ami a tv-ben látszik.) Minden sporttevékenység, amelyet drámaivá, szórakoztatóvá formáltak a tevékenységet megszervezők, információkkal látták el a közvéleményt, vonzóvá, érdekessé, kívánatossá válik a közönség számára, szívesen nézi a helyszínen, érdeklődve ül le a televíziós közvetítéshez. Ebből a szempontból legyen példa az athéni kalapácsvetés, de emlékezzünk jó szívvel a margitszigeti öttusa- és a szegedi kajak-kenu világbajnokságra is, vagy a milliókat képernyő elé ültető, teljesen ismeretlen versenyrendszerű professzionális bokszmeccsekre.

De mit kezdjünk azokkal a sporttevékenységekkel, amelyek nem, vagy csak igen ritkán férnek képernyőre? Hát azok bizony - a meghatározás szerint - szabadidős, amatőr sporttevékenységek, amelyeknek költségeit normális esetben maguknak a sportolóknak kell állniuk. A jelenlegi magyar sportpiaci szabályozás azonban nem ezen szempontok alapján jelöli ki a határokat, és "versenysport", "élsport" címszóval lehetővé teszi, hogy a sportgazdasági értelemben amatőr sporttevékenységet hivatásként végző sportolók egy meghatározott körének költségeit közpénzekből is, vagy javarészt abból fizessék. (Míg a sporttevékenységhez kapcsolódó reklám-, versenydíjak, nyeremények és rajtpénzek túlnyomórészt magánzsebekbe vándoroljanak.) Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az athéni győztes kalapácshajítónak legalább a 10 millió forintos adómentes jutalmat és a 35. év után járó havi életjáradékot nem kell közösségileg kifizetnünk.

Ennyivel is beljebb vagyunk.