A kutatók megjegyzéseiből kiderül, hogy a tavalyi átlagosan kimutatott egyszázalékos reálbércsökkenés csak látszólagos volt. A GKI kifejti ugyanis: az üzleti szektorban kimutatott egyszázalékos reálkereset-növekedés és a költségvetési szférában regisztrált ötszázalékos reálbércsökkenés eredője volt az átlagos mutató. Ez utóbbi viszont - írja a GKI - részben annak a következménye, hogy a 13. havi fizetést 2004. december helyett az idén januárban fizették ki. A nem igazán csökkenő lakossági jövedelmekre utal, hogy a kiskereskedelmi forgalom is dinamikusan, 5,7 százalékkal emelkedett tavaly. Ez a már korábban elhatározott, részben a lakásépítéssel is öszszefüggő vásárlások eredménye. A negyedik negyedévben azonban már csak 3,4 százalékkal nőtt a forgalom. Erre az évre a kutatók háromszázalékos reálkereset-bővülést várnak, és egy ehhez igazodó kiskereskedelmi forgalomemelkedést.
Az infláció a 2004 végi 5,5 százalékról januárra 4,1 százalékra zuhant - említi meg a kutatóintézet. Az egész év során a januárihoz hasonló áremelkedésre számít az intézmény, azzal, hogy a februárban várhatóan négy százalék alá eső árindex az év második felében jellemzően kissé emelkedni fog. (Népszabadság)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.