Az ukrán politikai elit és a Gazprom titkos alkuja

Az orosz forgatókönyvnek már előrehaladottabb stádiumban lévő fejezete a január 4-én virradóra aláírt orosz–ukrán gázmegállapodás. Ez elvileg véget vetett az Ukrajna és egész Európa számára drámai napoknak, amikor a Gazprom – Fradkov miniszterelnökön keresztül Putyin elnöktől kapott utasításra – leállította az ukrajnai földgázszállításokat. Az még most sem egészen világos, mivel zsarolták meg Viktor Juscsenkót. Reagálásából ítélve azonban nem sok kétségünk maradhat afelől, hogy ez történt. Hiszen tudván, hogy a nyilvánosságra hozott megállapodás mellett – az ukrán kormány, a miniszterelnök és a törvényhozás tudtán kívül – még legalább hét dokumentum született, amely 2030-ig orosz gazdasági és politikai függésbe taszítja hazáját, aligha kiáltott volna fel az Európa-szerte várt megegyezés hajnalán: „Ez jó kompromisszum, mindkét fél számára előnyös”.

A felek között pénzügyi közvetítőként fellépő RoszUkrEnergo vállalatról akkor csak annyit lehetett tudni, hogy 2004. július 22-én jegyezték be Svájcban. Ez a – Szemjon Mogiljevicset leszámítva – ismeretlen részvényesekből álló cég vállalta, hogy az olcsó türkmén gázzal kevert orosz gáz áraként elfogadja a (csak 2006 első felére beígért) 95 dolláros öszszeget, miközben a Gazpromnak (állítólag az orosz gáz világpiaci áron való nyugati értékesítéséből) normális árat fizet.

Miért e nagylelkűség? Erre kezdenek most rájönni Moszkvában és Kijevben. Arra is, hogy az ukrán parlament, a kormány és az összes illetékes hivatal háta mögött kötött megegyezést Vitalij Csalij volt külügyminiszter-helyettes miért nevezte a napokban „az ukrán diplomácia Pearl Harbourjának”.

A kulcs a RoszUkrEnergo megalapításának időpontja. Arra utal, hogy a Gazprom-vezetőknek azon csoportja, amely hasonló cégeken át korábban is kisíbolta a földgázbevételt Oroszországból, szövetkezett a 2005 nyarán már búcsúzó Leonyid Kucsma-kör néhány prominens maffiózójával. Elsődleges céljuk az ukrán gazdaság néhány megmaradt zsíros falatának a privatizálása lett (ezek voltak az ukrán közvéleményre a „mi” Tocsik-ügyünkhöz hasonlóan ható Krivorizssztal-magánosítás hetei).

Aztán jött a „narancsos forradalom”, és a RoszUkrEnergo „alámerült”. Január elsején azonban, amikor Juscsenko népszerűségét és Ukrajna Nyugat-barát programját már elvitte a katasztrofális gazdasági visszaesés, a cég megkapta a Gazpromtól a türkmén földgáz szállítási jogát üzbég és orosz területen. Pedig a mamutvállalatnak mindkét országban saját elosztóhálózata van, és ilyen szívességet csak komoly gazdasági ellenszolgáltatás fejében tesz. Azt már nem nehéz kitalálni, hogy közvetítői szerepében a RoszUkrEnergo feladata a profit off-shore cégekbe történő átszipkázása volt.

Más forrásból a RoszUkrEnergo mögött álló ukrán erőkről is lehet már tudni egyet s mást. Egyikük az Ukrinvest, amely egy ismeretlen offshore cég tulajdona. A másik neve Zangaz, és az Anzola Construction Limited nevű, ugyancsak offshore cég kezében van. A moszkvai Novaja Gazeta tényfeltáró riportjából tudjuk, hogy a tulajdonosi kört az orosz ipari és energetikai minisztérium volt magas rangú tisztségviselői adják. A Zangazhoz pedig köze van Bogdan Budzuljaknak, a Gazprom igazgatótanácsi tagjának. Erről a párizsi Liberation tudósítója megkérdezte a Gazprom szóvivőjét, aki nem tagadta, hogy így van, de azt mondta: Vlagyimir Putyin szerint a RoszUkrEnergo ukrán vonatkozásairól Kijevnek kell beszámolni.

A válasz éppoly jogos, mint amennyire cinikus. Kijevi számítások szerint ugyanis a földgázegyezményt kísérő megállapodások gyakorlatilag megfosztják Ukrajnát a Nyugat-Európába irányuló orosz gázszállításokból való részesedéstől, és már 2006 végére csődbe juttathatják a Naftogazt. A Gazprom azonban nem áll meg félúton: a földgázvezeték tulajdonjogát követeli. (Fehéroroszországban már a hálózat száz százalékát, Lengyelországban a jamalai gázt továbbító vezeték 45 százalékát, Moldovában a teljes hálózat 46, Örményországban 45, a balti államokban 38 százalékát megszerezte, és rohamléptekkel terjeszkedik Németországban is.)

Ami Ukrajnát illeti, a januári földgázegyezményt kísérő hét titkos dokumentumot közreadó Zerkalo Nyegyeli című ottani lap szerint a RoszUkrEnergóval egy időben még egy közös vállalatot alapítottak a felek. Ennek UkrGazEnergo a neve, a feladata pedig, hogy Ukrajna ipari vállalatainak eladja a számukra szükséges földgázt. Ez idáig ezzel egyedül az ukrán tulajdonú Naftogaz foglalkozott, a Gazpromnak semmilyen beleszólása nem volt. Most már van – ami az árháborúra készülő Gazpromtól közvetlen függésbe állítja az energiaigényes ukrán nagyipart. A kijevi sajtó ezért – gazdasági és politikai értelemben – „Ukrajna vértelen anne-xiójáról” beszél.

Kelet-Európában ezzel szemben az embernek ilyenkor nem vértelen agresszió és nem is Pearl Harbour, hanem a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka jut az eszébe.

(A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa)