BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

GKI: jó a irányú a gazdaságpolitikai fordulat, de feszültségekkel jár

Az idei év tavaszára egyértelművé vált, hogy a 2006 közepe óta tartó gazdaságpolitikai fordulat jó irányú, ugyanakkor számottevő feszültségekkel és több területen romló mutatókkal jár a GKI Gazdaságkutató Zrt. májusi Előrejelzés a magyar nemzetgazdaság 2007. évi fejlődéséről című kiadványa szerint.

A jelentés szerint az év végén a magyar gazdaságot csökkenő, bár még magas államháztartási hiány, mérséklődő infláció, stabilizálódó reáljövedelem és enyhén élénkülő, de még nyomott hazai keresletet tükröző növekedés jellemzi majd. A GKI szerint a gazdaság állapota egyértelműen jobb lesz az év végén, mint az év elején. A jelentés szerint számolni kell azonban azzal, hogy a következő években még további lényeges javulásra lesz szükség, miközben felerősödhetnek a visszarendeződési, a reformok szelídítését célzó törekvések.

A gazdaságkutató intézet prognózisa szerint az idei államháztartási hiány a GDP 6,2 százaléka lesz, korábban 6,5 százalékot valószínűsítettek. A GKI szerint a gazdasági növekedés üteme a tavalyihoz képest lassul az idén, de jóval meghaladja a tervezettet. A prognózis szerint összességében a GDP 3,2 százalékkal emelkedik. Ez lassúbb valamennyi közép-európai országénál, de kissé meghaladja az EU átlagát.

Márciusi előrejelzésében a GKI 3 százalékos gazdasági növekedést jósolt. Az ipari termelés 9 százalék körüli mértékben emelkedik az idén. Az építőipar teljesítménye a tavalyi csökkenés után szerényen, 3 százalékkal nő. A kutatók szerint a beruházások 4 százalékos növekedése várható 2007-ben. Az állami és önkormányzati beruházások lassulnak, az üzletiek kissé élénkülnek.

A GKI szerint az üzleti szektor foglalkoztatása nő, a közszférában foglalkoztatottak száma viszont a reformok előrehaladásától is függően 4,7 százalékkal mérséklődik. A várakozások szerint a foglalkoztatás szintje stagnál, a munkanélküliség kissé emelkedik az idén.

A jelentés szerint az infláció csak átmenetileg gyorsult, áprilistól enyhén, szeptembertől erőteljesen mérséklődik. Az év végén 4,5-5 százalék közötti árindex valószínű. Az év egészében 7 százalékos inflációt vár az intézet, amely korábbi előrejelzésében még 6,5 százalékos éves drágulással számolt.

A GKI nem számol az árfolyamrendszer érdemi változásával. Úgy véli, hogy a sávos rendszer eltörlése gyakorlati szempontból értelmetlen, emellett felesleges felértékelődési kockázatokat tartalmaz. A GKI várakozásai szerint május-júniustól kamatcsökkenési folyamat indulhat meg, az év végére 6-6,5 közötti alapkamat varható. A GKI szerint a forint tartósan erős marad, a befektetőket vonzani fogja a még mindig magas kamat.

Éves átlagban 250 forint/euró árfolyam valószínű. A GKI szerint a nominális bruttó keresetek ugyan a tervezettnél gyorsabban, mintegy 7,5 százalékkal emelkednek, de a tervezettnél magasabb az infláció is. Az üzleti szféra bérnövekedése 8,5 százalék körül, a költségvetési szektor bérdinamikája - a második félévben megvalósuló mintegy 8 százalékos béremelés nyomán - 6 százalék körül valószínű. Bár a bruttó és a nettó keresetek közötti olló az év során mérséklődik, a tervezettnél némileg erőteljesebb, 4,5 százalék körüli reálbércsökkenés várható.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.