40 milliárdos támogatás?
Akár negyvenmilliárd forint dotációt is kaphat a Mercedes kecskeméti gyárához – tíz évre elhúzva, többféle formában –, ha valóban az unió által megengedett maximális befektetésarányos – regionális és ágazati besorolás szerinti – támogatási intenzitást adja a magyar állam. Gyurcsány Ferenc kormányfő mindenesetre azt mondta: „Az adható legnagyobb támogatást kínáltuk a német cégnek.” A maximális támogatási értéket az EU szabályozza: az adott régió fejlettségétől és az ágazattól függően lehet a beruházási érték egy meghatározott százaléka. Kecskemét az elmaradott térségnek számító – így a megengedett maximális támogathatóságú – Dél-Alföldön van, ugyanakkor az autóipari beruházások nem tartoznak a legkedvezményezettebb szektorok közé. Így összességében a beruházási érték 22-25 százalékát kínálhatta Kecskeméten a beruházáshoz az állam. A makrogazdasági hatásokat majd csak azt követően érzékelhetjük, ha beindul a gyártás, ám a többi befektető számára most is jó üzenetnek számít a német gyár helyszínválasztása. A hazai járműalkatrész-előállítók optimisták, szerintük az ágazat a beszállítói lépcső minden fokán számíthat újabb megrendelésekre.