Az egyik példával a Kongói Demokratikus Köztársaság szolgál, amelynek korábbi kormányai a fejlett ipari államok cégeinek osztogattak bányászati koncessziókat - írja a brit lap. A befolyó pénzből azonban a lelőhelyek körzeteiben semmit sem láttak, abból érdemi, országos jelentőségű fejlesztés többnyire nem lett.
A kormány most Pekinggel állapodott meg, világosan megszabható és közérthető ellenszolgáltatások fejében. Kínai műszaki személyzet vezetésével felépítenek, illetve helyreállítanak a dzsungel által benőtt területeken 3300 kilométer utat, amelynek egy része a belga gyarmatosítók távozása után vált használhatatlanná.
Ugyancsak építenek, illetve helyreállítanak hasonló hosszúságban vasúti szakaszokat, felhúznak 32 kórházat és 145 rendelőintézetet, két helyen áramelosztó hálózatot telepítenek, létesítenek két vízerőművet és két repülőteret. Az érintett körzetekben lakók máris látják a munkák első eredményeit, amire a korábbi megállapodások esetében nem volt példa.
Mit kap ezért cserébe Peking? Olvassa tovább cikkünket a második oldalon
Cserébe Peking kiterjedt koncessziókat kapott a kobalt- és a rézérc kitermelésére. Itt azonban a kínaiak bevittek egy megszorítást a megállapodásba, mert ha a lelőhelyeken az ércek koncentrációja nem éri el a feltételezettet, vagy a tervezettnél költségesebb a kitermelés, akkor a kongói kormánynak fizetnie kell a teljesített munkákért, ehhez pedig már a projekt kezdete előtt fel kellett hajtania hitelekre vonatkozó garanciákat.
Az adott körzetek lakossága ezzel együtt is örül azonban a megállapodásnak, mert megindulhat a közlekedés, és az ott élők be tudnak kapcsolódni az ország és a világ gazdasági vérkeringésébe. A kormány kijelentette, hogy ugyanilyen feltételekkel európaiaknak is meghirdették a munkákat, a teljesítést azonban egyetlen állam sem tudta vállalni olyan egyértelműen, mint tették azt a kínaiak.
Az európai kormányok lekéstek a segélyek látványos emelésével, mert Kína mindenütt előttük jár, mégpedig óriási előnnyel.
