Orosz hitelkényszer

Az oroszországi viszonyokhoz képest masszív, 13-16 milliárd dollárnak megfelelő összegű (400-500 milliárd rubeles) élénkítő programot kíván végrehajtani az állami tulajdonú bankokkal karöltve Vlagyimir Putyin. Az orosz miniszterelnök a nyomaték kedvéért felszólította az érintett hitelintézetek vezetőit, hogy ne menjenek szabadságra mindaddig, amíg a megfelelő összeg nem került be a gazdaság vérkeringésébe, legkésőbb három hónap múlva.

Az infláció miatti félelmek hatására az orosz kormány nem a hagyományos értelemben vett (költségvetésen keresztül végrehajtandó) fiskális ösztönzéshez folyamodik, hanem a pénzhiány miatt akadozó termelőszférát juttatná likviditáshoz. Erre a célra Putyin összehívta az öt legnagyobb állami ellenőrzés alatt álló bankot (VEB, Szberbank, VTB, Gazprombank, Rosselkhozbank), meghagyva vezetőiknek, hogy július végéig 150 milliárd, augusztus végéig további 150 milliárd, szeptember végéig még újabb 100-200 milliárd rubel összegű hitelt folyósítsanak. A kormány a kihelyezendő összegek felére vállal garanciát, amelyet – az adós egy hónapnál hosszabb hátraléka esetén – a bank azonnal és könnyített eljárás szerint lehívhat az állami költségvetésből, miközben a saját hányadát a tartozások biztosítékai terhére hajthatja be.

A bankok a maguk részéről a hitelek behajthatatlanná válása miatti aggályokat hangoztattak; a VTB szerint az idén már harmadszor romlottak a törlesztési mutatók, és a kétes kinnlevőségek aránya elérte a 6 százalékot. Az irányzatot az orosz központi bank sem cáfolta, sőt hozzátette, hogy a ráta meghaladhatja a 12 százalékot az év vége felé. Putyin azonban elhárította ezeket az aggályokat, és azzal érvelt, hogy az adott helyzetben csak előre lehet menekülni.

Az orosz központi bank elnöke, Szergej Ignatyev kijelentette, hogy a megállapodás révén megnyílt az út az ipar normális hitelezésének újraindításához és a gazdasági hanyatlás visszafordításához. Ezzel szerinte a válságban ható külső tényezők szerepét is ki lehet kapcsolni, ehhez a mostani, 70 dollár körüli olajárszint fennmaradása is megfelelő körülményeket biztosítana.

Az állami tulajdonú kereskedelmi bankok pozícióját és hitelezési hajlandóságát az állam egy sajátos tőkejuttatási konstrukcióval is igyekszik erősíteni: kamatozó rubelkötvényeket ad át számukra, amelyeket legkorábban egy év múlva lehet készpénzre leszámítoltatni a központi banknál. Az eljárás azonban egy ponton lényegesen eltér a Nyugaton szokásostól, mert a tőkejuttatás fejében a kormány igényt tart szavazati jogokra az általa feltőkésített bankokban. VG