Magyar gazdaság

Európai GDP – Made in China?

A közgazdászok már hosszú ideje jósolják, hogy Kína átveszi a gazdasági vezető szerepet az Egyesült Államoktól. A folyamat a válság következtében felgyorsult.

Az amerikai gazdaság egyelőre háromszor akkora, mint a kínai, de kérdés, hogy a jelenlegi válság fényében meddig marad ez így? A Credit Suisse elemzője a New York Timesnak elmondta: a súlypont áthelyeződés már korábban megkezdődött, de a válság fordulópontot jelent. Neal Soss szerint – most először – Ázsia emeli fel a világot és nem az Egyesült Államok.

Kína több százmilliárd dollárt fordított eddig gazdaságélénkítésre, egyes közgazdászok azonban felteszik a kérdést: fenntartható fejlődésre költik a forrásokat vagy egyszerűen a nyugati országok fogyasztóira építve növelik kapacitásukat? "A nagy kérdés az, hogy most mi történik? Ha az amerikai és európai fogyasztók nem térnek vissza, nem hiszem, hogy Ázsiának lenne B-terve" – vélte a Harvard professzora.

A kínai lakosság növekvő igénye emelte 70 dollár köré az olaj árát és úgy tűnik, Peking továbbra is vásárolja az amerikai államadósságot. Ezzel párhuzamosan az amerikai vásárló is elveszített korábbi egyértelmű irányító szerepét. 2009 első felében Japán átvette az Egyesült Államok szerepét, mint Kína legfontosabb kereskedelmi partnere és az európai gyártók is Kelet felé tekingetnek. "Amit a transzatlanti kapcsolatokon elveszítünk, azt megnyerjük Kínával – mondta a Német Exportőrök Szövetségének elnöke.

Ebben a hónapban a német és a francia gazdaság az elemzőket is meglepve növekedést mutatott. A Deutsche Bank ennek kapcsán elemzést tett közzé, melynek címében tette fel a kérdést, a két ország második negyedéves növekedése Kínának köszönhető-e. A pénzintézet szerint a válasz igen és ez azért is lenyűgöző, mert Kína hagyományosan nem játszik nagy szerepet az európai export vagy az output alakulásában.

Deutsche Bank GDP harvard közgazdász export válság
Kapcsolódó cikkek