Magyar gazdaság

Az IMF a bankoknál kalapozna

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mai bejelentése szerint azt vizsgálja, hogyan járulhatnánk hozzá a bankok a pénzügyi stabilitás fenntartásához.

Erről Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezetője nyilatkozott a Valutaalap és a Világbank éves gyűlése előtt. Strauss-Kahn szerint az a helyes, ha a pénzügyi szféra nagyobb arányban járul hozzá a stabilitáshoz, hiszen ez a terület jelentős rendszerkockázatot termel – tudósít az AP.

Az IMF helyettes vezetője, John Lipsky és csapata jelenleg a bankok bevonásával kapcsolatos lehetőségeket vizsgálja.

Strauss-Kahn egyúttal közölte: nem támogatja a pénzügyi tranzakciókat egységesen terhelő Tobin ötletét, amely szerinte több technikai okból kivitelezhetetlen.

Az IMF a G20 vezetőinek, elsősorban Angela Merkel és Nicolas Sarkozy kérésére foglalkozik azzal, hogyan vonhatja be jobban a pénzügyi szférát a finanszírozásba.

Egy az AP-nek adott interjúban az IMF helyettes vezetője elismerte, hogy a Tobin adó idejétmúlt, de hozzátette, hogy egy az amerikai Szövetségi Betétbiztosági Alaphoz (FDIC) hasonló tartalék kialakítása hasznos lehet.

IMF Sarkozy Bank Valutaalap Merkel Tobin adó
Kapcsolódó cikkek