Külkereskedelem: továbbra is javuló trend
A külkereskedelmi mérleg többlete az előzetesen jelzettnél is nagyobb, 254 millió euró lett a hónap során, míg az előző években rendre nagy hiány keletkezett ebben az időszakban. A havi adat egyébként az előzetesen közöltnél 24 millió euróval magasabb lett.
Az első nyolc hónap többlete 2,8 milliárd felett volt, míg a tavalyi azonos időszakban még enyhe hiány mutatkozott. A javulás abból adódott, hogy a válság erőteljesebben visszavetette a magyar fogyasztási és beruházási keresletet, illetve utóbbi lényegében 2006 óta folyamatosan gyengén teljesített. Az egyenleg javulása ugyanakkor a pénzügyi stabilitásra nézve pozitív.
Az ez év vesztese a járműipar, amelynek kivitelében közel 40 százalékos zuhanás látható az első nyolc hónapban, ugyanakkor a híradás-technikai export az utóbbi hónapokban erősödni látszik. A gyógyszerexport pedig 4 százalékos pluszban van, de az utóbbi hónapok adatai azt sugallják, ez nem tart ki az év végéig. Az energiahordozóknak az importban nagy a súlyuk, és augusztus előtt még 30 százalék feletti visszaesést jelzett ezen a téren a KSH. Augusztusban azonban már 8 százalékkal növekedett éves alapon a forgalom, ez valószínűleg a gáztározók későbbi feltöltése miatt alakulhatott így. Az élelmiszer-kivitel továbbra is jobban szerepel a többi termékcsoporthoz képest, főként a tavalyi kiemelkedő mezőgazdasági termés nyomán. BD


