A változás tartóssága döntő

A válság közvetlen hatásaként a külső egyensúly jelentősen javult, ez a költségvetés és a magánszektor kényszerű, a tőkeáramlások megfordulásából adódó kiigazodási szükségességéből fakadt – áll a Magyar Nemzeti Bank konvergenciaelemzésében. Bizonytalan ugyanakkor a szakértők szerint, hogy az egyensúlyi pozíciókban bekövetkezett javulásból mennyi a tartós komponens. A válság közvetlen kiigazodási kényszerének elmúltával a gazdaság újra növekedési pályára állhat, ezt mutatják az eddigi fiskális krízisek nemzetközi tapasztalatai. A pénzügyi válság egyik fontos középtávú következménye azonban, hogy adósságból növekedni a jövőben sokkal kevésbé és drágábban lehet, mint a válságot megelőző időszakban. Ez azt jelenti, hogy ha Magyarország fel akar zárkózni a fejlett Európához, akkor a korábbi gazdasági modell megváltoztatására kényszerül. Magyarországon ugyanis hosszú évtizedek óta a növekedés gyorsulása tendenciózusan a fizetési mérleg romlásával járt együtt. A külső forrásbevonás és a növekedés kapcsolata az elmúlt évtizedekben nem tekinthető teljesen egységesnek, hiszen voltak olyan időszakok, amikor a külső források elsősorban vállalati beruházásokat és nem költségvetési hiányt vagy lakossági eladósodást finanszíroztak. Az időszak nagy részében azonban nagyrészt a költségvetés túlköltekezése állt a folyó fizetési mérleg hiánya mögött.

Kérdés, hogy a magyar gazdaság ki tud-e alakítani egy új növekedési modellt, amely képes megtörni az eddigi trendet – írják az MNB szakemberei. Amenynyiben ugyanis a növekedés gyorsulása a belső források mind nagyobb felhasználásával járna, a pénzügyi válság utáni világban a felzárkózási forgatókönyv romlása nem lenne szükségszerű. Az alacsony megtakarítási hajlandóság, illetve a költségvetés túlköltekezésére vonatkozó tendencia azonban hosszú évtizedek óta jellemzi a magyar gazdaságot, így a változás kulcsa itt keresendő.

Amennyiben azonban a válság következtében végrehajtott költségvetési kiigazítás strukturális egyenlegjavító hatása hosszan tartó marad, az hozzájárulhat a külső egyensúlyhiány tartós mérséklődéséhez. A másik kérdés: mi történik a magánszektor megtakarítási hajlandóságával? Itt a bizonytalanság még nagyobb, hiszen nem tudható, hogy a válságban megemelkedett megtakarítási hajlandóság a növekedés és a hitelpiacok élénkülésével nem indul-e újra csökkenésnek. Ez alapvetően a háztartási szektor bizonytalansághoz való hozzáállásától és a vállalati szektor beruházási hajlandóságától, illetve a pénzügyi közvetítőrendszer hatékonyságától függ.

A nemzetközi tapasztalatok arra utalnak, a sikeres és a sikertelen országokat éppen az különbözteti meg, hogy a tágabb értelemben vett intézményrendszerük miként reagál válság esetén: a hatékony politikai intézményrendszerrel működő gazdaságok nagyobb eséllyel használják fel fejlődésre a krízisek okozta kijózanodást. A témában érdekes tanulságokkal szolgál Latin-Amerika és Délkelet-Ázsia tapasztalatainak áttekintése is. Biztatóak a Latin-Amerikában az elmúlt egy évtizedben megfigyelt trendek, ahol szintén a fiskális politika volt a tartós egyensúlyhiány legfontosabb forrása, s a gazdaságpolitikai intézményrendszer megváltoztatásával sikerült a növekedést és az egyensúlyt egyidejűleg megőrizni. Délkelet-Ázsia krízis utáni tapasztalata ugyanakkor arra is rávilágít, hogy mély válság esetén a magánszektor viselkedése is tartósan megváltozhat.

A jegybanki modellszámítások eredményeit tekintve a folyó fizetési mérleg és a reálkonvergencia közötti negatív kapcsolatot az indokolhatja, hogy az országok jövedelemkülönbségei jelentős részben a tőkeállományok eltérő szintjéből adódnak. Ha a gazdaságok nyitottak, akkor a folyó fizetési mérleg hiányán keresztül a felzárkózás gyorsítható, hiszen egy gazdaságnak nem kell addig várni, amíg a belső megtakarítások felhalmozása lehetővé teszi a fejlett országokra jellemző tőkeállományok felépülését. A gyakorlati tapasztalat azonban sok tekintetben ellentmond az elmélet előrejelzésének. Miközben a feltörekvő országok többsége érdemben felzárkózott a fejlettekhez, a különböző régiók igen eltérő növekedési modelleket mutattak. A térségünkbeli országok jelentős fizetésimérleg-hiányokat halmoztak fel, az ázsiai államokban a gyors bővülés fizetésimérleg-többlettel, tehát tőkeexporttal párosult: a külső egyensúlyhiány és a konvergencia pozitív kapcsolata tehát egyedül az európai országok vonatkozásában volt megfigyelhető.

Az eltérésekre magyarázatot adhat az európai piac mély reálgazdasági és pénzügyi integráltsága, illetve az ázsiai és latin- amerikai országok tudatos gazdaságstratégiája.

A különféle forgatókönyvek alapján a magyar gazdaság tartós növekedési üteme – minden mást változatlannak feltételezve – 2-2,5 százalék körülire lassul a pénzügyi válság következtében. Alapesetben a trend konvergenciaüteme nem lesz lassabb az ezredforduló utáni időszakétól, ennek elsődleges oka, hogy a válság miatt lassuló reálkonvergencia hatását a kormányzat által az elmúlt egy évben meghozott strukturális intézkedések ellentételezik. Azaz szakértők szerint amennyiben a költségvetés strukturális egyenlege tartósan a 2010. februári inflációs jelentés 2010-es prognózisában szereplő szinten marad, az nagyságrendileg automatikusan hozza a folyó fizetési mérleg tartós javulását, kedvezőtlen növekedési hatás nélkül.

Rosszabb esetben azonban a trendkonvergenciának a válság előtt megfigyelt lassú üteme nagyságrendileg a kétharmadára lassulhat. Ebben a szcenárióban ugyanis a magyar gazdaság nem képes hosszan tartó külső egyensúlyhiány mellett felzárkózni, azaz a magánszektornak tartósan jelentős nettó megtakarítási pozíciót kell felvennie, ami ceteris paribus a korábbiaknál lassabb vállalati beruházásbővülést és reálkonvergenciát okozhat. A tartós növekedés hazai üteme minden esetben jóval lassabb lehet, mint a válság előtt, mivel felvevőpiacaink bővülési üteme is csökkenhet a nemzetközi intézetek előrejelzése szerint.