BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugdíj: nincs megállapodás

A részletes vitához érkezik ma a korkedvezményes nyugdíj eltörlésének lehetőségéről szóló törvényjavaslat. A rendészeti szakszervezetek kivárnak, milyen módosításokat kezdeményez Pintér Sándor belügyminiszter.

Ma folytatják le a parlamentben a korkedvezményes nyugdíjak eltörléséről szóló javaslat részletes vitáját. Eközben azonban már minden érintett a kormányülésre figyel az Országgyűlés helyett, ott ugyanis már arról is döntenek, milyen későbbi módosítások következhetnek.

Ezt várják a korábban tüntető, most pedig a belügyminiszterrel tárgyaló rendészeti szakszervezetek vezetői is. Közeledtek az álláspontok a miniszter és az érdekképviseletek között – jelentette be a tegnapi tárgyalás után Kónya Péter, a sztrájkbizottság vezetője. A kormány elé terjesztendő javaslat kezelhető és tudomásul vehető, ám nem nevezhető jónak – fogalmazott a távirati iroda tudósítása szerint.

A további esetleges lépéseik bejelentését megelőzően megvárják a kormány mai ülésének döntéseit. A szakszervezeti vezető sem az egyeztetéseken elhangzott javaslatokról, sem az esetleges elutasító döntés után várható lépésekről nem kívánt beszélni. Hétfőn csupán a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete demonstrált a Kossuth téren néhány száz emberrel, a többi szervezet hangsúlyozta: ők a kormány döntéséig a tárgyalásos utat választják.

A házbizottság meglehetősen sok időt hagyott a képviselőknek arra, hogy felkészüljenek a vitára. A mai részletes vita csak késő délután kezdődhet el, mivel előtte lesz még négy napirendi pont, köztük az új számvevőszéki törvény hatórásra tervezett tárgyalása. Így pedig gyakorlatilag biztos, hogy csak a kormányülés után érnek el eddig a pontig. Módosító javaslat csupán négy érkezett, mindegyik jobbikos képviselőktől, ez azonban nem jelent semmit, a kormányoldalról még a végszavazás előtti utolsó pillanatokban is nyújthatnak be változtatási terveket, például a szöveg koherenciazavarára hivatkozva, ahogy ez már sokszor meg is történt.

Téma volt persze a nyugdíjkorhatár a tegnapi plenáris ülésen is. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője napirend előtt arról beszélt: hiba, hogy a kormány bűnbaknak próbálja beállítani és lustának nevezi a rendvédelmi dolgozókat. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes erre azt felelte, hogy mindenki munkájára szüksége van az országnak. A szocialista Sós Tamás Halász Jánost interpellálta, azt kérdezve, mi garantálja, hogy a törvényt nem terjesztik ki több mint hatszázezer lehetséges érintettre. Az államtitkár azt felelte, hogy a nyugdíj annak jár, aki már nem képes a munkavégzésre, a kormánytöbbség pedig elfogadta a választ.

Új törvény az ÁSZ-ról

A hétfői parlamenti ülés esti napirendi pontjai között kezdték el tárgyalni az Állami Számvevőszékről szóló új törvényjavaslatot, s ma folytatódik a vita. Az indítvány a mostaninál sokkal nagyobb jogkört ad az ÁSZ-nak: a megvizsgált szervek minden ellenőrzés után kötelesek lennének intézkedési tervet készíteni a megállapított hiányosságok felszámolására. Tegnap indult el a közbeszerzésekről szóló törvény vitája is, ez alapján kerül ki a közbeszerzési törvény hatálya alól minden olyan eset, amikor az önkormányzat más szervezetnek adná át az iskoláját.

A mai ülésen megtárgyalják az Alkotmánybíróság tagjait kijelölő bizottság felállításáról szóló indítványt – a taláros testület létszáma 11-ről 15-re emelkedne.

A tegnap esti szavazások közt döntöttek az államadósság elleni alap állami kezeléséről, a sportban az utánpótlás-finanszírozás módosításáról, s arról is, hogy a kormánytisztviselőket ezután kvázi indoklás nélkül el lehet bocsátani, ha elvesztik a főnökük bizalmát.



A mai ülésen megtárgyalják az Alkotmánybíróság tagjait kijelölő bizottság felállításáról szóló indítványt – a taláros testület létszáma 11-ről 15-re emelkedne.

A tegnap esti szavazások közt döntöttek az államadósság elleni alap állami kezeléséről, a sportban az utánpótlás-finanszírozás módosításáról, s arról is, hogy a kormánytisztviselőket ezután kvázi indoklás nélkül el lehet bocsátani, ha elvesztik a főnökük bizalmát. Tanári harag Tüntetésre készülnek a pedagógusok szakszervezetei, miután Orbán Viktor szerintük nem válaszolt kielégítően a közoktatási törvényről szóló kritikáikra. Az öt szakszervezetet összefogó sztrájkbizottság úgy döntött, jövő vasárnap demonstrálnak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium előtt.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.