Magyar gazdaság

Varga: 300 ezren vehetnek részt a közmunkaprogramban, részben fehéredve

Holnap jelenti be Matolcsy György a költségvetés számait, ennek kapcsán mutatta be Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a kiinduló számításokat és a gazdaság helyzetét a Pécsett tartott 49. Közgazdász Vándorgyűlésen.

2011 és 2012 nem a lendületes világgazdasági növekedésről fognak szólni – mutatta be a feltételeket Varga Mihály. Kevés eredménnyel járt az Egyesült Államok a növekedés beindításában, a Fed lehetőségei végére ért, és a költségvetés hiánya is 10 százalékos. De Kínából is aggasztó jelek jönnek, inflációs spirál kezd kialakulni, a lakásárak pedig meredeken emelkednek a hitelezési boom miatt. A bankrendszer átláthatatlan, a statisztikai rendszer pedig megbízhatatlan – fűzte hozzá.

Európában egyelőre nem sikerült kompromisszumot elérni a görög helyzet rendezésére. A Volkswagen konszern elnöke tegnap arról tájékoztatta, hogy a kilátások továbbra sem rózsásak. A bankrendszer pedig eközben súlyos gondokkal szembesül – mutatta be a szakember.

Az elmúlt években kiderült, hogy senki sem immunis a globális folyamatokra, ezért mi is veszélyben vagyunk. A fenntarthatóság miatt aggódnak a gazdasági szereplők, ezt hasonlónak tekinti 2008-hoz. Különbség viszont, hogy azóta megemelkedtek az államadósságok, ami a sebezhetőséget rendkívüli módon növeli – mondta előadásában Varga.
Legfontosabb a likviditás biztosítása, a strukturális reformok folytatása és a politikai elkötelezettség, ami a megfelelő társadalmi támogatottság megszerzése és biztosítása. Magyarországon biztosított az állam finanszírozása 2011-re, ami nem mondható el például Olaszországról vagy Spanyolországról. Nálunk 4 milliárd eurós, a déli tagállamoknál több száz milliárd eurós összegről beszélünk – mutatta be az államtitkár.

Az ősz folyamán történő átalakítások nyomán az adórendszerben a fogyasztást terhelő adók növekednek, míg a munkára rakódó terhek mérséklődnek. Kilenc hónap után még nem lehet mérleget vonni az egykulcsos adórendszer sikerességéről Varga szerint.
A magas adók csapdájából továbbra sem sikerült kitörni, Szlovákiában például még mindig jóval kevesebben vannak a legalsó jövedelmi osztályban. A 16 százalékos kulcsra történő átállás mindenképpen fehéríteni fog – vélekedik.

Felgyorsult havi 60 milliárd forintra az uniós források kifizetése, de még így is megérett az intézményrendszer megérett a módosításra, van mit javítani a hatékonyságon, így átalakításokat is kilátásba helyezett Varga.
Varga elismerte: a munkaerőpiaci javulás messze van attól, amit gondoltak, körülbelül 300 ezer fő vehet részt a programokban. Egy részük azonban jelenleg feketén foglalkoztatott, így nem fogja a közmunkát választani, inkább legalizálja a munkáját. Inkább a munkához való viszony javulását várják a programoktól. Kiderült, hogy ez önkormányzati szinten nem működött, centralizálni kellett.

A közigazgatásban egy éve zajlik egy átalakítás, egyszerűsítések folynak, mint a kisadók kivezetése, beruházási engedélyek harmadának eltörlése, egyablakos ügyintézés kiterjesztése, alapítványok, területi közigazgatási intézmények összevonása és az új közbeszerzési törvény.

Az oktatási területen a közoktatási és felsőoktatási törvények a parlament elé kerülnek, a kitűzött megtakarítások teljesíthetőnek látszanak. Nem áll viszont jól a tömegközlekedés megújítása, nem látszik, hogy a Volán a Máv és a BKV adósságrendezése és az ebből elérhető megtakarítás realizálódna – mondta el a közgazdász.

Az egészségügyben a Semmelweis terv jól halad, habár még mindig jócskán átlag felett költünk gyógyszertámogatásra. A nyugdíjrendszernek a fenntarthatóság irányába kell elmozdulnia, ezt is az ősz folyamán le kell zárnia a kormánynak. Készül az új önkormányzati törvény, ebben komoly nehézség, hogy 75 polgármester ül a kormánypárti frakcióban. A megyei önkormányzatok intézményfenntartói szerepe megszűnik, a fejlesztéspolitikai funkciója viszont bővülhet. Erősítik a hitelfelvételek kontrollját, miközben átveszik az adósságállomány 160 milliárdos csomagját, amely egyelőre fekete lyuk. – fogalmazott Varga.

Az államadósság elleni küzdelemhez átalakításokra is szükség van, de az alapelvvel mindenki egyetért. Nem jelenti automatikusan politikai katasztrófát, ha a kormány mélyreható reformokat visz véghez, ezt mutatják a nemzetközi tapasztalatok is, az ország mindenképpen jól jár.
A 2012-es büdzsében a világgazdaság lassulásával számolnak. A magyar gazdaság 1,5 százalékkal nőhet, miközben az 4,2 százalékos lehet, 1,5 százalékos foglalkoztatás-bővüléssel számol a kormány, ezek megegyeznek a korábbi számokkal, ugyanakkor Varga hangsúlyozta, hogy ez egyre inkább optimistának tűnik, így fel kell készülni, hogy további lépéseket tegyen a kormány.

Létszámleépítés, eszközbeszerzési stop is szükségesek a tervek tartásához – mondta el a politikus. A CDS felár azért magasabb, mert nagyobb az államadósság, nagyobb a devizaarány és strukturális feszültségek vannak – ismerte el Varga. Az olyan szektorokat viszont nem szabad veszélyeztetni, amelyek a szabad gazdasági feltételeken alapulnak, mint a vagy más szolgáltatások. Folynak a munkálatok, Varga reméli, hogy jövő ilyenkorra már eredményekről is beszámolhat.

CDS-felár GDP 2012 devizaarány hiány növekedés reformok Varga Mihály büdzsé költségvetés
Kapcsolódó cikkek