BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akar: a mostani a 4. nagy megszorítás a rendszerváltás óta

A mostani a negyedik nagy megszorítás a rendszerváltás óta - mondta Akar László, a GKI alelnöke a kutatóintézet Újratervezés című konferenciáján. A mostani, 2012-es indul először naptári évvel, de mindegyik a GDP 4 százaléka körül kívánta javítani a költségvetés egyenlegét.

A mostani a 2006-osra hasonlít leginkább, a másik kettőnél sokkal nagyobb külső nyomás volt a szakértő szerint. A Gyurcsány-csomaghoz hasonlóan az adóbevételekre épít a jövő évi büdzsé is.

Akar helyesli a felismerést, hogy 3 százalék alatti hiányra van szükség. A Széll Kálmán Tervben még arról volt szó, hogy strukturális átalakítással érik el a célt, ez mostanra megváltozott. Nem haladt jól a reformok előkészítése, már eleve a terv sem tartalmazta a szükséges intézményi átalakítások jó részét. Nem kalkulálták be a következményeket, amit a közmunka-programok 70 milliárd forintos forrásigényének előteremtése is mutatja, illetve az elektromos útdíjnál is hasonló okokból látható csúszás.

Érdekes lesz az IMF-fel folytatott tárgyalás, mert a 2,5 százalékos hiánycél teljesítéséhez további lépések lennének szükségesek. Nehéz tárgyalásra és hosszabb tárgyalásokra számít Akar László, mivel 2013-ban nehezen hihető egyelőre, hogy 3 százalék alatt lesz a hiány. Vissza kéne menni a kétkulcsos szja-hoz, illetve vagyonadók bevezetését is szükségessé teheti a megegyezés. Az egyeztetéseket nyilvánossá tenné, a Költségvetési Tanács hatáskörének visszaállítását tartja ugyancsak szükségesnek a gazdaságpolitika javításához a kutatóintézet alelnöke.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.