BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljesülhet az új áfa-előirányzat is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az áfabevételek nagyjából a tervek szerint alakulnak, az eva-előirányzat viszont már biztosra vehető, hogy nem teljesül – derül ki a központi kormányzat júniusi részletes mérlegadataiból

Az államháztartás központi – önkormányzatok nélküli – alrendszerének mérlege június végén 517,7 milliárd forintos hiányt mutatott, ami az éves előirányzat 89,9 százaléka. Ugyanezt a mutatót láttuk az első negyedév végén is. A központi költségvetés hiánya 592,3 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok mérlege 77,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítási alapoké 3,3 milliárd forintos deficitet mutatott június végén.

Júniusban 211,0 milliárd forint áfabevétel folyt be az államkasszába, 82,7 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban. Az áfa-visszautalási határidő 45-ről 75 napra való kiterjesztése az áprilisihoz hasonlóan feltehetően a júniusi egyenleget is jelentősen – a Nemzetgazdasági Minisztérium lapunkkal korábban közölt becslése szerint nagyjából 85–90 milliárd forinttal – befolyásolta. A kiterjesztés pénzforgalmi szempontból a 2012-es egyenleget is hozzávetőlegesen 100 milliárd forinttal javítja, Matolcsy György ezzel indokolta azt a módosítást, amellyel 98 milliárd forinttal 2820 milliárd forintra emelte az idei áfabevétel-előirányzatot. A júniusi mérlegben még nem szereplő cél az egy évvel korábbit 328,4 milliárd forinttal meghaladó első fél éves bevétel alapján tarthatónak – de legalábbis megközelíthetőnek – tűnik.

Az idei evabevétel ugyanakkor biztosan elmarad a tervezettől: ebből az adónemből az első fél évben 38,5 milliárd forint – júniusban 2,4 milliárd forint – bevétel keletkezett, 8,3 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban, ho­lott az előirányzatot a minisztérium több mint 50 milliárd forinttal 225 milliárd forintra emelte. Az evázók számának csökkenését a kulcs 7 százalékpontos emelése nem tudja ellensúlyozni.

A pénzügyi szervezetek különadójából 53,4 milliárd forint befizetés után júniusban 17,8 milliárd forint bevétel keletkezett. A kiutalás a bankok végtörlesztéshez kapcsolódó veszteségeinek egy részét fedezte; a kiutalás mértékéig a bankok állampapírt vettek át – hangsúlyozza az NGM közleménye.

Jövedéki adóból júniusban 79,2 milliárd forint folyt be, 5,3 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban. A dohánygyártók által befizetett adó 6,2 milliárddal kevesebb volt, mint 2011 júniusában, a szeszes italok után 0,9 milliárd forinttal többet, az üzemanyagok után ugyanannyit fizettek be, mint egy évvel korábban.

Devizakötvény: csak a megállapodás után

A központi költségvetés teljes adóssága június végén 20 621,6 milliárd forint volt, 333,9 milliárd forinttal (1,6 százalékkal) kevesebb, mint egy évvel korábban. A devizaadósság bruttó módon számítva a teljes adósság 43,3 százalékát tette ki.

Az állam – mint arról Banai Péter, az NGM helyettes államtitkára a Portfoliót tájékoztatta – június végén 92 milliárd forintnyi IMF-hitelt is törlesztett. A politikus jelezte azt is: a Nemzetgazdasági Minisztérium csak az IMF/EU-megállapodás után tervez devizakötvény-kibocsátást.

Az állam – mint arról Banai Péter, az NGM helyettes államtitkára a Portfoliót tájékoztatta – június végén 92 milliárd forintnyi IMF-hitelt is törlesztett. A politikus jelezte azt is: a Nemzetgazdasági Minisztérium csak az IMF/EU-megállapodás után tervez devizakötvény-kibocsátást.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.