Egyre jobban lassul Ázsia
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság„Ez nem rossz adat, hanem egyenesen borzasztó” – így kommentálta Paul Mendelsohn, a Windham Financial Services befektetési vezetője a Reutersnak azt a hírt, miszerint a kínai kivitel mindössze egy százalékkal bővült júliusban 2011 hasonló időszakához képest. Negatívan reagált a bejelentésre Európa is: a koninentális tőzsdék enyhén gyengültek pénteken – az amerikai Dow Jones viszont pluszban zárt - , az euró ára pedig napközben egy hetes mélypontra csúszott a dollárral szemben.
Az egy százalékos plusz – az idén januári visszaesést leszámítva – a legrosszabb növekedési adat 2009 novembere óta, és jelentős hanyatlást jelez ahhoz képest, hogy júniusban még 11 százalékos bővülést mutatott fel az export 2011 júniusával összehasonlítva.
A vártnál rosszabb adat elsősorban az egyik legnagyobb felvevőpiac, Európa által támasztott kereslet csökkenésére vezethető vissza: az EU-ba irányuló vízúti szállítások több mint 16 százalékkal zuhantak az idei hetedik hónapban. Úgy tűnik tehát, hogy a távol-keleti ország is igencsak megérzi az euróövezet válságát. „Ez az eredmény azt jelzi, hogy Kína nem lesz képes növekedni az export által a jelenlegi világgazdasági környezetben” – magyarázták a Wall Street Journal által idézett elemzők, akik szerint az ázsiai ország kivitelének növekedése várhatóan a következő hónapokban is gyenge marad.
A kínai GDP bővülésének lassulását vetíti előre az is, hogy a belső kereslet növekedése szintén apad. Utóbbira utal, hogy a behozatal 4,7 százalékkal nőtt júliusban éves szinten a júniusi 6,3 százalék után – ez április óta a legenyhébb emelkedés.
Ráadásul nem a külkereskedelmi adat volt az egyetlen kellemetlen meglepetés Kínából pénteken: a bankok által nyújtott új hitelek volumene ugyanis 10 hónapos mélypontra esett júliusban. A helyi pénzintézetek összesen 540 milliárd jüant pumpáltak bele a gazdaságba a várt 690 milliárd jüan helyett, ami elemzők szerint komoly aggodalmakra adhat okot.
Mindezek alapján nem csoda, hogy sokan a kínai jegybanktól várnak újabb lépéséket a növekedés élénkítése érdekében. „Arra számítunk, hogy tovább csökkentik a bankok kötelező tőketartalék-rátáját és az alapkamatot is” – mondta Xiao Bo, a pekingi Huarong Securities elemzője. A jegybank november óta három lépésben már lejjebb vitte előbbi mutatót a hitelezés fellendítése érdekében, emellett hasonló célból júniusban és júliusban is megvágta az alapkamatot.
Ezzel együtt szakértők a kínai gazdaság növekedési tempójának érezhető lassulására számítanak az idei évben: a Reuters legutóbbi felmérése nyolc százalékos plusszal számol a tavalyi 9,2 százalékos bővülés után, a Barclays Capital pedig a mostani exportadat láttán 8,1-ről 7,9 százalékra vette vissza az idei évre vonatkozó várakozását – ez a leglassúbb növekedési ütem lenne a távol-keleti országban 1999 óta.


