BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kemény tárgyalások előtt a görög kormányfő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Görögország eurózónából való kilépése kezelhető lenne, még ha sokba is kerülne az országnak és a valutauniónak – mondta a Frankfurter Rund­schau című német lap tegnapi számában az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának német tagja. Jörg Asmussen arra a kérdésre válaszolt, hogy elképzelhető-e Görögország kizárása az eurózónából.

Az EKB tisztviselőjét nem véletlenül faggatták, ugyanis ez a hét igen fontos lesz Athén számára abból a szempontból, hogy meg tudja-e győzni az eurózóna vezetőit arról a múlt héten kiszivárgott tervéről, miszerint a második hitelcsomag fejében vállalt megszorításokat ne két, hanem négy év alatt, 2016-ig hajthassa végre. A kiadáscsökkentés lassítása azt jelentené, hogy újabb több tízmilliárd eurós mentőcsomagot kellene összerakni a görögök számára, amivel a 2014-ig történő kisebb deficitcsökkentést egyenlítenék ki.

A görög kérelemről már tegnap egyeztetett Berlinben a görög és a német külügyminiszter, amivel Antonisz Szamarasz görög kormányfő pénteki németországi látogatását készítik elő. Szamarasznak kemény tárgyalásokra kell számítania, ugyanis a hétvégén a német pénzügyminiszter az újabb görög könnyítési kérelemre reagálva azt mondta: nem ésszerű döntés ismét pénzt önteni egy lyukas zsákba. A német külügyminiszter tegnap gyakorlatilag ezt erősítette meg.

További fejfájást okozhat Szamarasznak – aki szerdán az Eurócsoport elnökével, szombaton pedig a francia elnökkel is egyeztet –, hogy a Der Spiegel úgy értesült: a hitelező szervezetekből (EU, EKB, IMF) álló trojka a vállalt 11,5 milliárd euró helyett 14 milliárdos spórolást kér Athéntól a 2013–2014-es időszakban, mert nem a vártnak megfelelően folynak be a privatizációs, illetve adóbevételek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.