BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két százalék alatt az infláció Kínában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Három év legmagasabb értékét tavaly júliusban jelentették, amikor 6,5 százalék volt a fogyasztói árindex (CPI). Az idén júniusban 2,2 százalékos volt a drágulás az előző év azonos időszakához képest.

Harminc hónap legalacsonyabb - 1,8 százalékos - inflációját mérték júliusban Kínában - közölte az ország központi statisztikai hivatala csütörtökön.

A CPI számításában egyharmadot kitevő élelmiszerárak júliusban 2,4 százalékkal nőttek éves összevetésben, a júniusi 3,8 százalékhoz képest ez csökkenést jelent.

A szakértők egybehangzóan úgy vélik, hogy az éves 4 százalék körüli inflációs terv mindenképpen teljesülni fog, ahogyan az előirányzott 7,5 százalékos gazdasági növekedés is tartható cél.
   

Megfigyelők szerint a júniusi és júliusi kamatcsökkentés után lazító monetáris intézkedésekre kerülhet sor, bővülhet a hitelezés, s nem valószínű a kötelező banki tartalékráta növelése. Ez utóbbit 2011 novembere óta a központi bank három alkalommal írta elő.
   

Augusztusban, de inkább szeptemberben egyes élelmiszerek drágulhatnak, de a többi termék fogyasztói árát tekintve mérséklődésre lehet számítani, vagyis összességében az inflációs nyomás további csökkenése várható - jósolják hazai és nemzetközi elemzők.


 

MTI-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.