BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több vitás kérdést nyitva hagyott a járások térképe

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Régi vitákra tett pontot a járási térkép megrajzolása, ám sok új konfliktust is generálhat. Több járás olyan formát kapott a Magyar Közlönyben megjelent felsorolás szerint, amelyben nehéz lesz tartani a napi kapcsolatot az egyes részei között, a méretbeli különbségek pedig országos szinten tehetik nehezen összefoghatóvá a jövőre induló új közigazgatási rendszert.Több mint kétszer annyi, 175 járás lesz Magyarországon jövőre, mint a járási rendszer 1983-as megszüntetésekor volt (akkor 83 volt ez a szám), és pontosan ugyanannyi, ahány kistérség van jelenleg, de a határaik nem esnek egybe.

A járásokat nem egy helyen több város kéréseivel ellentétesen szervezték meg. Látványos példa lehet a Gödöllői járásé: az egyik határa Budapestet érinti, a másik Heves és Pest megye találkozását, de a Ceglédi járás is nagyobb területet foglal el, mint a főváros – arra korábban már több polgármester is figyelmeztetett, hogy ekkora területet hatékonyan összefogni a napi ügyintézésben nagyon nehéz feladat.

Nem kerülnek könnyű helyzetbe a határ közelében élők sem. Több járás határát az ország szélén úgy húzták meg, hogy akár 20–30 kilométert is kell utazni olyan ügyintézési feladatokért, amelyeket elvesznek a településektől.

Budapesten a kerületek győztek: nem vonják össze őket, 23 önálló körzet jön létre. Ezek feladatköre ugyanaz lesz, mint a járásoké, csak a nevük más, a határaik pedig nem módosítanak a kerülethatárokon. A járásokban és a fővárosi körzetekben az okmányirodai ügyeket lehet majd intézni, a legtöbben elsősorban ezt vehetik észre, de átkerülnek a munkaügyi kirendeltségek, a gyámügy, a szociális feladatok és a népegészségügyi kirendeltségek is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.