BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán beelőzné a költségvetéssel az IMF-et

Nem aprózza el a parlament a munkát az őszi nyitóülésen: már a jövő héten lefolytatnák a költségvetés vitáját, anélkül, hogy igazán tudni lehetne, mit kell változtatni a büdzsén az év végéig.

Mindössze tizennyolc napirendi pontból áll a parlament első őszi munkahetének programja, ami nem számít kiemelkedően soknak, ám ezúttal szó sincs arról, hogy könnyebb munkával térnének vissza a képviselők a nyári szünetről.

Már kedden el is kezdhetik, sőt, be is fejezhetik a 2013-as költségvetés - meglepően korai - vitáját. Azt sem lehet mondani, hogy túlságosan sok idő volna a tárgyalásra: a napirendi tervezet szerint a kormánypártoknak négy órájuk lesz, és a három ellenzéki párt is összesen négy órán át vitázhat velük.

A költségvetést a többi törvénnyel ellentétben három szakaszban szokás tárgyalni: az általános vita után a részletes vita első felében még bárhonnan bárhova csoportosíthatnak át pénzeket a képviselők. Ha ezt megszavazták, utána újra megnyitják a részletes vitát, ám ekkor már csak az egyes fejezeteken belül lehet megmozgatni az összegeket; az erről szóló vita következik most. Vagyis elvileg már csak kisebb tételekről lehet szó, a gazdasági racionalitás azonban átírhatja a terveket.

Azt ugyanis már a kormánypártok képviselői is elismerik, hogy a következő hetek, hónapok eseményeinek hatására lehetséges, hogy alaposan át kell írni a törvény szerint már véglegesen lezártnak tekintett fő számokat is. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője két napja nyilatkozta azt: ha megszületik az IMF-megállapodás, akkor várhatóan módosítani kell a költségvetést. Arról ugyan komoly szócsata folyik, hogy milyen feltételek mellett lehetne megállapodni az IMF-fel, de azt a kormánypárti megszólalók is elismerik, hogy valamilyen kompromisszumot szeretnének a hitelezőkkel. Ez pedig aligha valósítható meg a költségvetés átírása nélkül.

Ezért is nehezen érthető, miért próbálják a megszokottnál hónapokkal korábban elfogadni a 2013-as büdzsét. A parlamenti kétharmad birtokában nem lesz nehéz keresztülvinni a változtatásokat a törvényhozáson, ám a politikai kockázat jelentős: ha az elfogadás utáni hónapokban változtatni kell, a kormány várhatja a jogos kritikákat, hogy a büdzsé már azelőtt megbukott, hogy életbe lépett volna. Elképzelhető az is, hogy egy már elfogadott büdzsével indokolnák, miért nem lehet életbe léptetni bizonyos IMF-kéréseket – jó eséllyel a kommunikáció erősebb lehet a gazdaságpolitikánál.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.